Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/5)

1955-07-22

[ ^ r ' ' —--------­- :>- 5 -KOVÁCS elvtárs: /Május 1. Ruhagyár DISZ. titkára./ í A liiajus" T7~RuEa,',yár DISZ. Bizottságának a munkájában a tag- tagjelölt­­felvétellel kapcsolatban hiányosságok voltak és vannak ma is. Ez nem máról- holnapra született meg, hanem hosszú hónapok során következett be, hogy a DISZ. nem tudta a föladatát ellátni a Párt utánpótlásban. Ennek két oka VuS. Egyik, az üzem n belül kialakult helyzet, a másik, hogy a DISZ. Bizottság tagjai som harcoltak megfelelően ezen a vonalon. Mi mindig azt mondtuk, hogy nincs megfelelő fiatal, aki meg­érdemelné a felvételt. Nem foglalkoztunk a neveléssel. Mi azt vártuk, hogy a fiatalok maguktól jutnak el oda, hogy tagok,vagy tagjelöltek legyenek. Nem foglalkoztunk a Szakszervezetben, a MÖHSZ.-ben dolgozó fiatalokkal. Csak azokat vettük fel tagjelöltnek, akik felé a közvéle­mény is nagyon jó. volt. Nem foglalkoztunk azokkal, akik szerényebbek, de megérdemlik, hogy a pártnak tagjai legyenek. Felvetődött a hozzá­szólásokban, hogy az ajánlók vállaljanak felelősséget ós a PVB* ellea­­* őrizze ezt. Nálunk nincs nyilvántartva, hogy ki kikot ajánl. A PVB. tárgyalta a tagjelöltfelvételt a DISZ. szempontjából - a PVB. kimutatást adott, hogy kik azok, akik számításba jöhetnek tagjelöltfelvétel szem­pontjából. A tag és tagjelöltfelvételi munka tervszerűbbé tétele érde­kében az utóbbi időben értünk ol eredményt. Azon leszünk ezután is, hogy minél több jó fiatallal erősítsük a Pártot. Schmidt olvtárs: /MÁVAG. PVB. pol.munkatársa,/ ^ Á VB.' királatát^Ql kell fogadnunk, mert nem tettünk meg mindent annak erdőkében, hogy a határozatot végrehajtsuk. Az 1953-as határozat után az alapszorveze bekben meglazult a fegyelem. Az alapszervek a tag- és tagjelöltfelvételi munka terén sok kifogást hoznak fel ós hiba, hogy a VB. nem ad megfelelő segítséget hozzá, valamint nem ellenőrzi az ilyen irányú munkát. Egypár alapszervi vezetőségi taggal elbeszégettünk és megkérdeztük miben látják a lazaságokat. Pl. Nagy Lajos alapszervi titkár azt mondot­ta, nehéz elmondani, de úgy látják nincs a Pártnak tekintélye, Vagy legalábbis kevés van. Én viszont úgy látom, a Pártnak van tekintély®, csak azt nekünk kellone tovább fokozni. Általánosságban az a véloraéay, hogy nincs akit felvegyenek tagjelöltnek, . mert sok az adminisztrátor, vagy idegen elem a gyárban. Ezért a VB. határozatot hozott, hogy az alapszervek mérjék fel a területet ős akik 1 számításba jöhetnek, azokkal rendszeresen foglalkoznak is. Ehhez szükséges még az is hogy a gazdasági vezetők is segítséget adja­­^ nak a pártonkivüli dolgozók nevoléséhez. Mi mindent megteszünk azért, hogy a határozat szellemében dolgozzunk és ehhez segítséget adunk az alapszervezeteknek is. Megjegyzem, hogy szeptember 1-ig nem tudjuk a nálunk lévő 51 fő tag­jelöltet felszámolni, mert kevés oz az idő. Kflrlinszki elvtárs: /SZIKRA. PVB. titkára./ A "tag- t v. g j elölt felvét e 1 i munka állását nemcsak a jelenlegi munkában, hanem az elmúlt évek hiányosságaiban is kell látni. Iielyos lett volna, ha a kér. VB* megmutatja azt, hogy az elmúlt évek folyamán a jobboldali elhajlás és a párt politikájának elferdülóse következtében hogyan csök­kent a tagfelvételi munka. Ha közelebb hoztuk volna a hibákat, akkor jobban megvilágítottuk volna azt, hegy milyen teendőink is vannak ezon a téren. Evekkel ezelőtt, amikor az ellenség elleni harcot fokoztuk,• tudjuk milyen nagy erőt képviselt a mi Pártunk és most amikor a hata­lom a munkásosztály közében van, most olyan problémák vannak, hogy úgy kell agitálni és felhivni a figyelmet arra, h© ;y lépjenek be a pártba. Ez visszavezethető a jobboldali elhajlásra ós arra, hogy a szocializmus építése alábbhagyott, mert a dolgozók előtt nem világos a perspektíva. Ez nagyban kihat a dolgozók hangulatára, ami bizonyos fokig a Párt le­becsülését jelenti, különösen üzemi dolgozóink között. Visszavezethető arra is hogy ilyen kérdésekben a pártszervezetek nem tudtak egyértelmű választ adni, hiányzott a jé politikai munka és a pártfegyelem meglazult. ; -6 . __________

Next

/
Thumbnails
Contents