Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.103.a/4)
1949-12-23 / üzemi
-6-■“bből is megállapítható, hogy az elvtársak a pártépitésfké^lfc^sét nem é kezelik lelkiismereti kérdésként, nincs meg a szükséges lorraíraiLsai éberség ée nem tárgyalták át kellőképen a vezetőségi ülésekeJL^®’ uJ vi^sjelölteket. I Az OTI-nál pl.a vezetőség javaslatát nem irták'ú’á a kércfer^Sí^tlapjára, hanem úgy gondolták, hegy a taggyűlés határozatát fogjáJHfávezetni. Ebből is meg lehet érteni, hogy ahol igy dolgoznak a munka mechanikus és rossz, így tehát összesen 117 tagjelöltet vettünk fel az elmuit hónapban, ami bár le hetne magasabb szám szerint, de az összetétel most már rendben van. xagjelöltfelvótel összesen1 117, ebből férfi: 94, nő: 23. Szoc iális megoszlás szerint* munkás: 102, értelmiség:8, müsz.ért.7. Életkor szerinti megoszlás: 24 évig* 42, 24-40 évig 53, 40-en felül: 22, > Szakmai csopertositás szerint: vasipari: 19, textilipl: 4, épitőip:38, Vegyipar:7,egyéb:41,értelmiség:8. Mint a kimutatásból látszik, az építőiparban javulás van, de a munkát ezen a téren is javítani kell, mert a kerületben nagy építőipari jizeme^ ink vannak. Ami a tagfelvételt illeti, ezen a téren ie lazaság állt be. Tagfelvétel összesen: 52. > - tó* hú. a * Ebből férfi: 41, nő 11. t A'wU .4 < r Szociális megoszlás szerint: munkás: 31, alkalmaztöt;24, .érteImiségi 4, műszaki* 3. ,tií, .1 •’ Életkor szerihti mfgoszlás* 24 évéíe^kdKt'g* -'18, 24-40 éVig*31, 40 éven felüli* 3. 'M\ Szakmai csoper tositás szerint* vasiparitlO, építőipari* 4, vegyipari* 1, egyéb* 37. A taggyüléeekelőkészitését titkári értekezleten szintén megbeszéltük, ezen a téren nagy javulás tapasztalható, amely nagymértékben hozzájárult tak a pártbizalmiak és a népnevelők fokozott jő munkájukkal, de még ezen a téren is mutatkoznak bajok. 1gén sok helyen sírnak a titkárok, hogy nincs aki pártmunkát végezzen, y de van olyan hely is, ahol a tagság panaszkodik, hogy nem kapnak pártmunkát. Kalinin elvtárs mondotta* "Hogy nincs elég munka, csak gondolkodni kell kissé, alkalmat kell adni a kezdeményez ésre és meglátják, annyi munka akad, hogy kevés hozzá az ember. ■“ár az előbb azt mondottam, hogy a népnevelő munka javult, jelenleg ott ±1 tartunk, hogy a pártcsoportok munkája igen gyenge és a pártbizalmiak munkája is sok kívánni valót hagy maga után. ebből ered az a hibá is, hogy a népnevelő gárdák nem végeznek jó munkái, a taggyűlések elé lassan vis zt nek tagjelöltségre alkalmas egyént, igen gyakran nem ie a legjobb munkáséi kát, ami ált al elriasszák ^áriunktól az egyszerű, beoaületes elemeket, akik úgy látják, hogy ők hiába dolgoznak, úgy sem fognak sohasem bekerülni a mi Pártunkba. Gyakori, hogy az ajánlók nemjelennek meg a taggyűlésen ilyen esetben a vezetőség ne vigye taggyűlés elé a javaslatot, A vi ta kialakulása sem olyan, mint amilyennek lenni kel 1, mert elmondják a tagjdölt jó tulajdonságát, de ugyanakkor nem mondják el a.hibáit és nem vesznek irányt a nevelésre. A termelő üzemeink közül igen jól meg volt szervezve a Lingel N.V.taggyűlése, ahol az elnökségbe beválasztottak két elvtársat, akik 300$-on felül ieljesitettek Horváth ós Cziráki elvtársakat. eivíá rs,i««n helyesen megdicsérte azokat, akik a munkává eenyb.n Jd érvényt .1, ,. viíyáz.tt arra la> h;6y ^ / ' ’ 4 H ■ — - ■ - -- ---- - — .......... —- Mémtm ~ - - m — i — - -..........-......................— — , . a ■ -■ . '—i _ - 7 " g m —------------------------------------—----------—--------------------------------------