Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-03-11

' « - 2 - 8 i ■ *. *■ * beszélték Oszlár elvtárssal. \ . f Általában nem mondhatjuk el, hogy a pártbizalmiak komolyan foglalkoz­nak a népnevelő munka eredményével. Az az elgondolás, hogy a pártcso­­portblzalmiak ellenőrizzék a hozzájuk beosztott népnevelő munkát és számoltassák be a népnevelőket munkájukról. Nem az irányításról van szó, mert az az alapszerv feladata, hanem az ellenőrzésről* Gróza et: A Szervezési Osztály foglalkozik-e munkamódszereinek meg­­jáví'tSe'ával? Az a véleményem, hogy ha a Szervezési Osztály valóban meg tudja valósítani, hogy az agitációs munkával ie foglalkozik a « pártcsoportok munkáján keresztül, elérhetővé válik, hogy alapvetően, gyorsan meg fog javulni a helyzet. A Szervezési Osztálynak van-e el­képzelése, törekvése ebben az irányban? Barabás et-nő: rólyes a jelentésnek az a módszere ós javasolom, hogy továbbra is "ilyen formában osináljuk, hogy a K.V, határozatából ki­emelve egy-egy részt, erre építsük a kerületben megmutatkozó ered­ményekét és hiányosságokat. Az agitáoiós munkában van javulás, de megint abba a hibába estünk, hogy a szervezési kérdésekben merül ki az erőnk. Ugy gondolom, hogy ro az Ágit.Prop.Osztály ágit. részlegének igen sok idejét elvette az, hogy áíazerveatük a népnevelő hálózatot. Ezt kb. minden félévben megr osináljuk. Ez nagyon sok energia ós n§8B is nagyon tudják megismerni az'embereket, akik felé az'agitáoiós munkát vinni kell. A jelentés nem veti fel, hogy a titkár elvtársak is osak szempontokat adnak az agitációhoz és a népnevelők nem tudják, mivel aditáljának, mert a azampjontok-feldőlgozásához nincs elég képzettségük. Ugy gondo­lom, hogy nekünk az agitációt az alap szervezetek titkáréi felé is ha­sonló módszerekkel kell vinni, mint amit mi tovább lefelé vinni kívá­nunk. A titkári értekezlet ele en ne osak felhívjuk a titkárok, figyelmét a kérdésekkel való foglalkozásra, hanem agitáljuk meg őket annak je­lentőségéről. Azt hiszem, q felső vezetés agitáoiójában is szükséges lenne javitani. A kér. P.B.-nak nagyon alaposan ki kellene dolgozni az agitáoiós vo­nalatés módszereket, mert ez probléma. Meg kellene határozni, hogy havonta egyszer, vagy pedig fontosabb események előtt, mint a kong­resszusi verseny, vagy más kampány, annak az időszaknak feladatait, ró hogy ázt alaposan felbontva vigyék tovább. A határozati javaslat 9* pontját jó lenne kibővíteni azzal, hogy ne osak a toz-ek, hanem a gépállomásokat is patronáljuk. Lázár et: Jónak tartom a jelentést* A K.V. határozatának végrehajtása megköveteli, hogy a kerület összetételéből induljunk ki, amikor az agitáoiós határozatot tárgyaljuk és megszabjuk a feladatokat. A K.V. határozata megköveteli a helyi politikát. Másik kérdés, hogy a kormányprogramm nemzeti programm és ennek végre­hajtása nemzeti. Ezért is több r.é,teg.e.t. kellett volna fel vetni. Talán ez az oka, hogy á tömegszervezetek kimaradtak, hogy a törnegszervezstek sajátos jellegüknek megfelelően hogyan segítsenek a határozat végre­hajtásában. v Megjelent nem régen a K.v. határozata az informáoió megszervezéséről. Ennek végrehajtását üs&íie kellett volna kapcsolni a jelentéssel. Nem lehet helyi politikát kialakítani anélkül, hogy ne ismerjük a tömegek hangulatát a kerületben. Elengedhetetlenül szükséges az agitációs in­formáció megszervezése és az elég vontatottan folyik a határozat vég­rehajtása. Nem egyes példákat kell felsorolni, hanem, hogy mennyire általános az a kerületben éa igy nincs értékelve. A P.B. által elfogadott érvek' "dorgozhák az elvtársak, de azért a P.B. irányítása nemcsak ebben merül ki. Másik kérdés, hogy nemosak az Ágit. Prop. Ősz tály feladata az agitáció irányítása. Ennek a határod zatnak végrehajtása megköv eteli , hogy ezen a téren meglévő ellenállást J 7 ._________1 ; fo rt—7 7 ^ ............- ■■ ■ ..........—----

Next

/
Thumbnails
Contents