Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-12-16

^ r - * - „-------­> • m %+ ül■. * ®» 3 JÁRPÁS JÁNOSi fafa ávm* paraszt származású. Eredeti foglalkozása gkv., B.sSTfTK. ' jolenlog tisztviselő. Iskolai végzettsége 3 polgári. Apja földmiveléssel foglalkozott. A felszabadulás előtt fa hold földjük volfív a felszabadulás után - a földosztáskor kaptak még néhány holdat. Apja 1952-ben meghalt. Iskolái elvégzése után különböző helyeken, dolgozott. 1941-ben tényleges katonai szolgálatot teljesített, fronton is volt. 1945-ben szovjet fogságba került, ahonnan 1948-ban jött haza. A Ss.Uv-ban 3 hónapos bentlakásos iskolát végzett, 1949-ben került az 3z.T.K„«.hos éo jé munkája eredményeként 1953-ban felvették tagjelöltnek, 1949 óta szakszervezeti tag, öten vannak testvérek# egyik sem párttag# illetve bátyját kizárták a pártból# mert nem fizetett tagságidijat. Járfá© elvtára tagjélöltaógének ideje alatt a rábízott ro pártmegbizatást becsületesen elvégezte# mint szakszervezeti bizalmi ie jó munkát véges. Politikailag képezi magát, részt ^ k Y vett a területi agitációs munkában is. ' ítondo®, példamutató elvtárs, segíti a lemaradókat. lelő Ft. fizetése mellett, 550 Pt. B.K. jegyzett. 1954. október hó 5„~i taggyűlés egyhangúlag elfogadta. Tagfelvét©lát javasolja! Fodor elvtárs. MMT Lí'oZLÓz fafa éves, munkás származású. Szakképzettsége saijjártó. BTK^aéWTOe, Iskolai végzettség© 4 polgári. Apja mint munkás a Salgótarjáni Acélárugyárban dolgozott, jelenleg nyugdija®. 4 hold juttatott földjük van. Iskoláinak elvégzés© után ezijjártó tanuló lett, 1939-ben szabadult é& raint segéd különböző helyeken dolgozott. 1942~b«n bevonult katonának és mühelyi szolgálatot teljesí­tett. 1943-ban. szerelt le. A fronton nem vált, a felszaba­dulás után 4 hold juttatott földön dolgozott, 1949-ben jött ff©X Budapestre e előbb a esiszológyárban dolgozott® majd áthelyezték & jelenlegi mtmkáfelyére éa itt mint szijjártó dolgozik. Hatan vannak testvérek, akik közül négy párttag. 1952-bon lőtt tagjelölt. Tagjelőltségének ideje alatt koráb­ban nem foglalkoztak vele éo o maga sem igyekezett azért# hogy pártmegbizatást kapjon. Később ugy az alapszerv, mint saját maga javított esen a hibán éo pártmegbizatást kapott, amit becsületesen el i© végez. Politikailag képezi magát# munkájában jól megállja a helyét, azako zerve zeti aktiva,, Meg van benn,© az akarat arra, hogy a hibáit kijavítsa, a föladatokat maradéktalanul végrehajtsa. I2oo Ft. fizetés© mellett 5oo Ft. B.K. jegyzett. 1934. augusztus hó 18.-i taggyűlés egyhangúlag elfogadta. Tagf ol1vétóiét javasolja: Fodor elvtárs. TfMSI ISTVÁN t 46 éves# p«aasí származású. Ele int© mint segédmunkás dőlTM ITfréWí?ontTa©•> gozátt® jolenlog pedig autágén-hegesz tő# csop.vezető. Iskolai végzettsége 6 ellem!. Apja szegény földmunkás volt, 1923-'bán Mié ghalt. Iskoláinak elvégzése után, 12 évee korától dolgozik külön­böző helyeken* 'mint segédmunkás. 2.939^45-ig a G«Á„ Vasöntö­dében /aakkor még Ootl gyárban/ dolgozott. 1945-boa szovjet fogságban volt, ahonnan 1947-ben jött haza és családjával, együtt juttatott földön dolgozott. 1952-ben jött fel Buda** Pestre a £?./u Vasöntödébe dolgozni. 1933 októberében vették fel tagjelöltnek. Tagjelőltségének ideje alatt a rábízott feladatokat becsületesen végezte el* ré 52.________________________ I - '

Next

/
Thumbnails
Contents