Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-12-02

Tény legesen érezzék a dolgozók, hogy nemcsak az országban, hanem az üzemen belül is értünk el eredményemet. Csináltunk ilyen helyi anyagot a propagandisták részére, amit í'el is használtak, de az a véleményem, hogy ez a helyi anyag még igen gyerekcipőben jár, nem elég konkrét. Most dolgoztatunk ki olyan anyagot, hogy ptö. 38-ban egy gúmikerék elkészitési ideje mennyi volt. mzzel a termelékeny­­ség emelését akarjuk bemutatni és hogy mit kell tennünk, a selejt hogyan nézett ki akkor és hogyan néz ki most. meg kell magyarázni azt is, hogy mások a technikai viszonyok akkor és most, meg kell mutatni az akkori és jelenlegi munkakörülmények, különböző szoci­ális körülmények közötti különbséget. A pártmunkás könyvtárat ugy oldottum meg, hogy az Ágit. Irop. Osz­tály mellett közvetlenül van egy szoba és ott tanulnak az elvtár­­k sak, esetleg, ha segitség kell, azt is meg tudjuk adni, a könyvek is ott vannak helyben. Az nagyon jól bevált, a pártmunkás könyv­tárba nem jártak el, most már van eredmény ezen a téren. a propagandistákat szoktuk ellenőrizni ugy, hogy a vázlatot elkér­­* jük egyes elvtársaktól és megbeszéljük velük. az elvtársak beszéltek arról, hogy a tanácsválasztással le voltak ti kötve a propagandisták, ez nálunk is igy volt. a házfelelősök zö­­, mében a propagandistákból adódtak, mert ők a legképzettebbek, ők pedig a hallgatóikból választották mi a népnevelőkőt. az elvtársak nagyon szivesen végezték ezt a munkát. a prop. szem. vezetőknek ugy akarunk segiteni, hogy közösen beszél­jük meg a vázlatot. Legnagyobb probléma a hallgatók készületlensége. Annyira nem készül­nek, hogy el lehet mondani, fogalmuk sincs az anyagról. Van olyan szeminárium, ahol lüO^a-os a megjelenés, ott a hallgatók is felké­szülnek. Hiányzik nekünk a tanulónap. Lehetne-e mód arra, hogy ezt újra csi­náljuk;. Azt hiszem, sokkal többet nyernénk, ha tanulnánk egy dél­­előttön, mintha nem tanulunk. Jóformán sohase csusztatnnk. Az oktatás tekintélyét hogyan lehetne visszaszerezni. Ugy kezdünk hozzá ehhez, hogy pl. a y-es alapszerv egész vezetőségét fel fogom hivni, mert a mostani szemináriumon igen rossz volt a megjelenés, megkérdezem, hogy mi az oka ennek és hogyan látják a kongresszus ro határozatát. Helyeslim-e, ha igen, mórt nem hajtják végre. Alekes elvtárs: Általában egyetértek azzal, amit bzatmári elvtárs az imént elmondott. Jó a jelentés annyiban, hogy konkrétan sok dolgot feltár és elvib­­ben foglalkozik a kérdésekkel, mint a korábbi jelentések. Ugy gon­dolom azonban, annak ellenére, hogy ez egy részkérdést tár fel, még elvibben kellett volna az anyagot feltárni és ennél a jelentésnél is véleményem szerint abból kell kiindulni, hogy vannak érvényes párthatározatok, amelyek ezen a téren meghatározzák a feladatokat, mire jutottunk ei feladatok végrehajtásában, a párthatározatok elég élesen rámutatnak arra, hogy milyen hibák adódtak az elméleti tudá­sunk gyengeségéből. Vájjon a mi oktatásunkban az uj évad megindítá­sakor előrelójitünk-e az itt lévő hibák leküzdésében? Véleményem szerint a még oktatásunkban meglévő hibákkal összefügg az érdeklődés hiánya. Vilgáos, hogy ezen akkor ségithetünk, ha az anyagot élővé tesszük és itt megint egyetértek azzal, amit bzatmári elvtárs már elmondott, hogy feladatainkkal kell összekapcsolni, ak­tuálissá tenni, a helyi feladatokat kell midolgozni, a helyi felada­tok kidolgozása pedig nem lehet az, hogy megtűzdeljük az anyagot bé­ri lyi példákkal. Alemeznünk kell a konkrét helyzetet és összekapcsolva alihoz az elvi megállapitáshoz, amit a K.V. határozata országosan tar­­t almaz. A népnevelő munka feladatainak az oktatásban érvényesülni kell ez JO ' ’ | I

Next

/
Thumbnails
Contents