Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-08-05

\ ti tt \ -5-Balogh elvtárs: A vi/áta sok fontos problémát vetett fel az ifjúság kö­zötti politikai munkával kapcsolatban. A jelentés általában elég sokirányú kérdéseket igyekszik felvetni, Su lyos hibája, hol# általános, inkább elmond néhány közismert hiányossá­got, ami a kerület fiatalságának életét jellemii. Hiányzik, hogy amit itt az elvtársak szóban elmondottak, nincs eléggé kiemelve a jelentés­ben. Nem látjuk a jelentés alapján, mi az, amit a DISZ Bizottság most a legfontosabbnak tart a fiatalok nevelése terén. Hiányolom, hogy sem a jelentésben, sem a vitában nincs megemlítve a Budapesti Pártválasztmányhatározata. Sok és hosszú időre szóló követkéz tetőseket vont le ez a határozat^ hogy a kerületi DISZ Bizottság ezt ne tartsa állandóan szem előtt, az igen súlyos hiba. Nem tudom, hogy f a Bp-i DISZ Bizottság eléggé felszínen tartja-e ezt a határozatot • A Bp-i Bizottság segítsége nélkül nem lehet javitani a kerületi DISZ Bi­zottság munkáján. Javaslom, hogy az elvtársak vessék fel a Bp-i Bizott­ság felé, igen helytelen, hogy nem viszik le az ilyen fontos $M±ímxxx határozatokat, egész Bp. szempontjából hiányzik. A határozatban szó van a szórakozás kérdéséről is. De nem tudunk ered­ményt elérni, ha a Városi Tanács nem nyúl hozzá a züllesztő szóralpzó i ró helyek kérdéséhez. Ml felvetjük a Bp-i PVB. felé, hogy az elvtársak igy hajtják végre a Bp-i PB. határozatát. Néhány kérdéshez a vitából: Az ifjúság nevelőmunkájának alapja, mennyi­re tudjuk a fiatalokat a termelő munka felé irány tífcani. Ha az iskolát elvégzett fiatalok részére nem gondoskodunk munkát, csavargókká válhat­nak. A ker. VB. tehetne olyan intézkedést, hogy felmérné a kerületben a foglalkozás nélküli fiatalok számát és megnyitná előttük azokat a tterületeket, ahol felvennék őket. Ezzel kapcsolatban a szülőkkel is foglalkozni kell. Itt vannak pl, a nagyüzemek, ezeknek a területén van­nak olyan helyek, ahol raunkáshiányok vannak. A kisebb üzemek területén segiteni tud a Tanács ós a pártszervezetek ezzel kapcsolatban. A Dísz­nek olyan álláspontot kell képviselni, hogy a fiatalokkal megórttesse, hogy gazdasági helyzetünkben jelenleg van e&y átmeneti szakasz, hogy most más területen kell elhelyezkedniük, amig a népgazdaság átcsopor­tosítása nem teszi lehetővé, hogy arra a területre menjenek dolgozni, amihez kedvük van. Az agitációban ezt igen ki kell hangsúlyozni, s most a területi agitációban a szülők felé is. A felszabadulás óta nagyon megnőtt a szórakozó helyek száma ós befoga­dó képessége. Hogy a kerületben klubfráz és egyéb lehetőségek legyenek, arra most nem tudunk vállalkozni, de lehet javitani a meglévő kultur­­szervek munkáját, ós megszüntetni azokat, amelyek rontják a fiatalok erkölcsi fejlődését. A ker. Tanácsnak meg van arra a lehetősége, hogy radikálisan intézze el ezt. A Tanács éa a DISZ Bizottság közösen mér­jék fel, hány ilyen közerkölcsbe ütköző hely van ós amit mi tudunk, felszámolunk ebből, a többit a Városi Tanács felé keresztül visszük. Helyes javaslat, hogy néhány - rendes vezetés alatt álló - tanáciskolát kell rendszeresíteni. De igen sok.függ itt a zenekaroktól. Ha ezt kéz­ben tartjuk, biztosítani tudjuk, hogy a munkásfiatalok részére a rendes szórakozás meglegyen. Javaslom, hogy vizsgáljuk meg a ker. DISZ apará tusának összetóterlót. Az a tapasztalat, hogy az apparátus összetétele gyenge, több elvtárs nem felel meg. Javaslom, hogy a PTO kót héten belül vizsgálja meg és tegyen javaslatot, milyen változtatást kell ott eszközölni. A DISZ apparátus irányitó munkája nem üti meg azt a mértéket, amite szükség van. Néhány üzemben külön megvizsgáltuk, milyen a DISZ apará­­tus irányitő munkája, a tapasztalat ennek ap plapján az, hogy - pl. Pénzverőben, Május 1. ruhagyárban - 2-3 hónap óta nem voltak kipt az elvtársak, nem adtak segitséget. Meg_ke.ll állap llantó Jiogy a DISZ Bizottság munkájában van javulás, u« az uíóhb-lreDár hónapban Varga elvtara munkájában, lendületűben komoly > •■mm í ____________________________________________________ti_______________________________J ■ 1 7-------w­­- - - - - — ffi

Next

/
Thumbnails
Contents