Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1954-07-22

. Gy ' ¥ ^ ^ ^ \"fW É ti tó " ; I Ü • 1 • /műi \ * .** Tagjalöltfelvétel javasolva? m Dr, SPERJESSY GÉZE : 28 éves, értelmiségi származású® apja a szegedi Főis- Tpáczai Csexe J*g# kóla tanára volt* a felszabadulás után igazgatója lett# Ó maga egye temet végzett, tanári Egy “testvére van, szintén tanár# Nős# Felesége is pedagógus# MDP#tag# 1947-ben lépett be az MK -bs, 1.948 óta tartozott “az egye^ temi pártszervezethez# Felülvizsgálaton kizárták# Indok: Értelmiségi származású, levente mozgalm tágja vol nem végez alóg pártmunkáts Szabad Népa t nem já? at# A levente mozgalom* mint minden MateOt számára, “ne ki is kötelező voltg mint akkor középiskolás diáknak# Pártmunkát az egyetemen nem sokat végzett ez tén^, mert t 6 ekkor már csak a doktori disszertációt készítette ás igy az egyetemre már nem járt be# 1949-ben végezte el az egyetemet* Első munkahelye a Rákóczi gimnázium volt# Itt a Diákszövetség vezetője lett# Három évig Szakérettségis kollégiumi an volt tanár, í­­' majd innen került jel eni égi “munkahely re as; Apáczai 4 Csere gimn# vezető tanárnak# Munkáját igen nagy szaktudással és pártossággal látja el# Igen lelkes, sokat foglalkozik az iskolai Dísz szer­vezettel# Pedagógusok ós tanítványai egyaránt szeretik* Társadalmi munkát a TTITe-nen végez# Középfokú párttörTM téneti szemináriumot véglett* Tagjelölt felvételét javasolja? # Szabó Olga f|: ffff ■ ..rá : . ■' fe ' ■ fefatititi tf;' ' ■ rá/tó fe ' tó'fffffeff '."..ff" ff ’faj ■ ff7'% ’ 8ZIY1NK JÓZSEF; Szinmüvészeti Főiskola | 31 éve.8,, apja gazdasági cseléd volt# Iskolai végzettsége: 6 elemi „ szakképzettség®' cipész* jelenleg a Színművésze**' ti 'Főiskolán tanul* Gyermekkorától kezdve mezőgazdasági munkát végzett, ró majd kitanulta a cipész szakmát é942-ben h zabád ült fel* Állást nem kapott és 1942-be bevonult 1® Hónánál: önként, mert igen rossz anyagi körülmények között élt# tien vol­tak testvérek # Mint gépkocsivezető volt a fronton, magTM; sebesült, kórházba került., a felszabadulás Itthon érte ínként jelentkezett a dem# hadseregbe,ahol 1946- lX®-igj teljesített szolgálatot* leszerelése utá i szakmájában helyezekedett el# 1948 óta állami vonalon képzi magát, a mezőgazdasági Tud# fgyetemen több évig tanult# Az iskolán feltalálja magáto OgZtályblza Imi# Jól fejlődik, éltanulő9 csíllágp jelesre vizsgázott* Tanulótáraal szeretik, őszinte# Dísz tag 9 párt vonalon népnevelő# A taggyűlés egyhangúlag megszavazta a tagjelöltíelvótelét® Felvételét ja vasoljas Vedresnó# GLÁSER MAGDOLNA; 23 évea, értelmiségi származású# Apja ügyvéd volt# 1943“ sHnrnSviszet:! FŐisk*bán lépett az SZDP-ba. 1944-ben a nyilasok elhurcolták# Anyja gimnáziumi tanár a Zrínyi gimnáziumbans párttit­kár# Iskolai végzettsége Szinmüvészeti Főiskola, fog­lalkozása dramaturg# 1938 óta unokanővére Ausztráliában él, kapcsolatot 2 éve nem tart ve lel 1948-ban kapcsolódott be a SZIT, majd a Disz munkájába, s ahö'X aktivan dolgozott# Jelenleg a Disz vezetőségi tag­­ja# Munkáját szeretttel éa m gy ka dvvel végzi, a hallgató * tők egyéni problémáin igyekszik segíteni# ' ifi Tanulótársainak a tanulás terén, ia sok segítséget nyu;j ti---------------------ró tntt. Tflan jól feílődött-as iskoláng :i93o~ben j I-------------------y ? ■ ffi : : ■mu ■ u !«■ «• ____________ .____________________________________i

Next

/
Thumbnails
Contents