Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1953-10-23
társsal megbeszéltük, hogy milyen szempontok alapján állítsák össze a jelentést, azonban az osztályon az egészet fél,óra alatt összecsapták • A jelentésnek nem volt az a eélja, hogy minden reszort apró kérdéseit megvitassa, hanem az, hogy a PB* agit.prop.oeztály munkáját, a szervesetekkel való kaposoiatál mutassa meg, 8 hogy a PB* által adott irányvonal megoldását hogyan végzi* A jelentés főhiányossága, hogy as külső munkáktól elszakítva, az adminisztratív munkát mutatja be, a másik hiááyasaága, hogy a KV* júniusi határozatáról keleset beszél, nem mutatja mag, hogy a határőzat végrehajtásáért mit tesznekv Ezekért a hibákért az egész Pártbizottság fslelős* íz oktatási részlegen dolgozó alvtársak elmondották, hogy a munkájuk kapkodó, szarvezettlan, hónapok óta nem voltak kint a középüzemekben I vezetőségi üléseken, meg ott sem, ahol az oktatás kérdéseit tárgyalf ták* Az agit.prop* osztály munkájának egyik alapveti hibája, hogy a munkatársak nem járnak ki a területre, el vannak szakadva a tömegektől* A jelentés is hü tükörképe ennek, nem vetődik fel benne a politikai tömegmunka. Annak ellenére, hogy nem volt elég alapos a jelentés, mégis ez a vita hozzásegített ahhoz, hogy megjavítsuk a Pártbizottság és az ágit. Y prop. osztály munkáját, ré A legdöntőbb feladat az. hogy elsősorban a legfontosabbüzeket tartsuk kézben* Ha ezt a 27 üzemet megfelelően segítjük ée irányítjuk, akkor 7o*ooo emberrel, a dolgozóink 7o %-ával jól foglalkoztunk, s még a kisebb szervezetekre is rá tudunk állítani megfelelő elvtérsakat, akik ott segitenek. felvetődött az önkritika kérdése* Meg kell momdani. hogy as ágit* prop. osztály vezetése nem könnyű feladat, csak rövid ideje van az osztályon Tihanyi elvtárs és nehéz lo embert megfelelően irányítani. A hibák ellenére Tihanyi elvtárs munkáját pozitiven kell értékelni, mert a tőle telhetőt megtmzi, hogy a munkát jól elvégezzék, azonban meg kell mondani, hogy nem eléggé harool a hibák kijavításáért* Arr« ninos módunk, hogy most itt a reszortmunkákkal kapcsolatban hozzunk határozatokat, mórt erre a KV-nak és a Bp-i PB-nak konkrét határozatai vannak. Olyan határozatokat kell hozni, amely az ágit. prop* osztály tömegkapcsolatával van összefüt£ésben és meg *v$k tud/ja javítani az osztály munkáját* Az agit.prop. osztály munkájában az simult hónapok alatt volt javulás , az elmúlt évekhez viszonyítva megjavult az apparátusban az elvtársakkal való,foglalkozás, az elvtársak közötti viszony , az ogyos faládátokat jól oldották meg az elvtársak. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az agit.prop. osztály munkájában a legnagyobb hiba az, hogy elszakadta a kerület dolgozó tömegeitől és a külső szervezetek segítése helyett a belső adminisztrációs munkákkal foglalkozott* Konkrét operatív munka helyett adminisztratív föladatokat oldott meg* Az agit.prop. osztály munkáját tegye tervszerűbbé, minden héten a 3 hónapos munkaterv alapján határozzák meg a legközelebbi feladatokat. Az elvtársak idejüknek legalább 55 %-át töltsék az üzemekben, a pártszervezetekben és adjanak közvetlen* segítséget a helyszínen. Ebben a munkában naponta vessék fel a KV. júniusi határozatával kaposolatos feladatokat. Az osztály a 3 hónapos munkatervébe dolgozza bele az üzemi és hivatali pártszervezetek agitáoiós és propaganda munkájának megjavítását, szervezze meg, hogy kijussanak minden vezetőségi ülésre, ahol az aglt*prop. munkával kapcsolatos kérdéseket tárgyalják, de vegyen részt minden olyan megmozduláson és megnyilvánuláson, ahol a tömegek hangot adnak problémáikról. Meg kell kezdeni a káderekkel való helyes foglalkozást és ez eleősorbai magáról az osztályról Induljon ki. í 9 i * 0 irt. • • _ , . __j-7. « tt slft, *