Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1952-07-31
-2- ti ú vtá.. , tó; • ;. .. ... ■ - -v j aság rendeletben szabályozta, aug* 9-ig be kell fejezni. A röpgyüléseken részben már foglalkoztak, részben most foglalkoznak a gép pék, kazánok stb* tisztogatásának,k a dekoráció kérdésével, ez feég csak most indult be, de foglalkoznak vele az elvtárBak, atermelési értekezleten is foglalkoztak ezzel* A vasutas nap előtti röpgyülések előkészítése folyik* A pálya udvarokon, várótermekben színpadokat állítanak fel. ahol vasutas gjc tárgyú műsorokat aanaS, ez meg lesz szervezve, ez a tömegagitációt szolgálja. A röpgyülések előadóit a pártszervezetek jelölik ki akik ismertetik a vasút aeqk munkáját. A jelentésből hiányzik a pártszervezetek politikai előkészületeinek felvetése a vasutas nappal kapcsolatban. Ez azért történt, mert inkább az őszi forgalom kérdésére vettük a fő súlyt. A pártszervezetek foglalkoz. nak a dolgozkkal, de nagyon sok/ a rendezvény, az országos vasútüzemi értekezlet anyagát ismertetni kell, olyan alapszerv nincs is, ajiol naponta két 3 rendezvény ne lenne. Ez nem jő, kissé unottá teszi a dolgéft és gyengíti az agitáció súlyát. A pártszervezetek vezetőségi üléséül, majd a kommunista aktívákkal tárgyalták meg a feladatokat, a népnevelő és pártbizalrni értekezletek rendszeres rá anyaga az őszi forgalom ós a vasutas nap kérdése. k 2 tá A dolgozók a vasutas nap előkészítésében inkább csak a termelési részt érzik át, magának a vasutas napnak a politikai jelentőségét nem érzik át eléggé. Ez nincs eléggé tudatosítva a dolgozókkal. Ellenséges megnyilvánulások ia vannak az őszi forgalommal kapcsolatban, ez két végletben mutatkozik meg, az egyik annak ad hangot, hogy nem érdemes nagyon felkészülni a forgalomba, hAszen a forgalom nem no olyan nagy mértékben, mert tervgyazádlokádst folytatunk, a másik véglet az, hogy a vasútnak nincs ilyan kapacitása, amivel bdrni lehetne a fogalom növekedő* sét, olyan nagy tömegű áru vár elszállításra, amit a vasút nem bir el. Ez ellen fel kell venni a harcot. v ?ese elvtársi A vasútüzemi értekezlet megszabta a feladatokat, ezeket a eladatokat felbontjuk és értekezleteken kitárgyaljuk a tennivalókat* Ennek kidolgozásában tág teret kap az alulról jövő kezdeményezés. Most van kidolgozás alatt «G.7 mozgalom, amely az áru áramlás egyenlítéssé tételét van hivatva biztosítani. Ez a tervszerű munka magába foglalja az fe összes vasútüzemi szervek munkáját, sőt a szállltató vállalatok munkáját Y. is. A műszaki mutatók kidolgozás alatt, részben készen vannak, a yendelet feldolgozása is folyamatban van. Ha e3::crAnt a terv szerin dolgoz■ | zunk, azonnal,meg tudjuk a felmerülő hibákat állapítani éo azon segiteni. II ; Komplex-brigádok alakultak, amely jé eredményeket hoz, biztositja az árunak 2 érán belüli berakását és 9 érán belüli kirakását. Ez lehetővé teszi a gyors kocsifordulót. Ez egyben elősegíti a vasút jövőbeni/ munkáját is. Azonban hibák is voltak a komplex-brigádok munkájában, nem kaptak elég támogatást, a pártszervezetek sem támogatták eléggé, ezekben nem volt képviselve a pártszervezet. A vasutasnak eddig jéfdrmán befelé ünnep, most kifeleié akarjuk vinni, cél, megmutatni a vasutas dolgozók munkáját, megszerettetni az utazd közönséggel és a vállalatokkal a vasutat. Ezt; célozza az egitácié, a Kálvária téri kultúrműsor. * V * Barabás elvtársnőt A jelentés és a hozzászólások azt mutatják, hpgy az őszi esúctífofcgalom lebonyolítását a vasút inkább szervezéssel akarja megoldani. Erre a Pártbizottságnak fel,kell figyelni. Úgy érzem, hogy ezek/ a határozati javaslatok sem eléggé adnak választ, ' ~ hogyan lehet a hibákon javítani, *' Felvetődött, hogy helyes és jó kezdeményezések vannak, amit a pártszervezet nem eléggé tudatosít, azt hiszem ezzel a kérdéssel kell a ker. PB- nak jobban foglalkozni. A Pártnak a feladata, hogy a jó és helye kezdenéfb I ... .... . ■ ...■— -------— — ------—..-. ii—mmmrniKBjlátm m i