Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1951-06-14

■J Határozat: Kapják meg körzeteink azoknak a gyerekeknek a nevét, akik kimarad­­'talc a beiskolázásból. így a körzeti titkárok agitációt tudnak folytatni felé j ük. Határozat: A javaslatokat ki kell egészíteni, hogy vizsgálják meg, hány olyan pedagógus van a. kerületbe, aki okvetlenül leváltásra kícxüi szorul, hogy mi a VKM-el megfelelő tárgyalásokat tudjunk folytatni ebben a kérdésben. " Fel kell vetni, hogy az egész vitánál ás a jelentésben is az oktatás mellett elsikadt a kulturális munka. Nem is helyes, hogy egyszerre hoz­tuk ide ezt a két kérdést. Válasszuk széjjel és a kulturmunkát külön hozzuk P.B.elé. " Vizsgáljuk meg a tanács oktatási osztályának összetételét, hogy meg e I tud felelni azoknak a követelményeknek, amelyek a középiskolák idecsa­tolásáaával ráhárul. " Föl kell vetni, hogy az ágit.prop.osztály ilyen összetétellel meg-e tud : felelni a köznevelés kérdésében. Javaslatot kell rá tenni, hogy oldjuk meg ezt a kérdést. j /szenes elvtársnő:Ez a jelentés ugylátszik igen sok hiányosságot tartalmaz. Mi nem akartuk az egész évi munkát kiértékelni. Föl kell vetni azt is, hogy a jelentés elkészítésének voltak különböző nehézségei. Kulturfelelősünk csak 2 hete van, a köznevelés felelős is csak 3 hete jött vissza iskoláról.Javasolom, hogy a kulturmunka megvizs­gálását 1 hónap múlva hozzuk P.B.elé. 2./ Jelentés a Franklin nyomda és az Épületszerelő pártszervezetének munkájá­ról. /Kinicsek elvtárs. Érmek a napirendi pontnak tárgyalásához meghívtuk az Épületszerelő és a Fra.nkliny noymda titkárát. Kinicsek elvtárs: A jelentésnek egyik hibája, ho.y többször ismétlésekbe scxa 'bocsátkozik. Hiba, horny nem beszéltünk a két vállalat legfontosabb kér­déséről, hogy teljesítették a tervet és milyen az üzem termelékenysége. Az Épületszerelőnél márciusi tervteljesités 104$, áprilisi 313$, az 1 órára eső termelési érték márciusban 41*95 Ft, áprilisban 41.97 Frt. r A Franklin nyomdánál azt látjuk, hogy cső1 kent a termelési érték, ennek viszont külső okai voltak. A népnevelőknek az összetétele az Épületszerelőnél, ami rávilágít arra is, hogy lényegében melyik réteg felé politizálnak. 68 népnevelő van. Az értekezleteken legtöbbször 45 jelenik meg. Ebből 9 munkás,11 műszaki és 29 tisztviselő. Tehát munkájuk erősen az adminisztratív réteg félő megy. Igen rossz az arány a kitüntetett munkásoknál is. 93 kitüntetett közül,27 párttag. Ez a hiány terheli úgy a szervezési osztályt, hogy nem foglalkoztunk különösen az Épületszerelővel olyan tekintetben, hogy a titkár fiatal, kevés mozgalmi tapasztalata van neki és magára' maradt. A Franklin nyomdánál a hiányosság ott mutatkozik meg, hogy hónarok óta párttitkár nélkül volt ez az üzem. Dózsa elvtárs: Ez a jelentés rossz, vissza kell adni. Mi volt a célja a kivizs­­gálá sn'ák, kitől és milyen szempontokat 3<aptak a kivizsgáláshoz. Házi elvtárs: A jelentés' az üzemi pártszervezet figyelmét felhívja az ellenség elleni harcra. Az elvtársak foglalkoztak-e a Franklin nyomdába különösen a jobboldali szociáldemokraták munkájával? Faludi elvtárs: Milyen elgondolás alapján állítottak össze két különböző jelle­gű üzemről jelentést, mert sem Összehasonlítás, sem szembeállítás nem szerepel. Szabó elvtárs: A tag és tagjelölt felvételt jóformán meg sem emliti, csak úgy, nogy mennyit utasítottak vissza. 2--­­___________________________________________2_______: : U' . .. fa ... -—- — ..-... -..- ... ... — I ■ ..líra ..... ■ '...........11 I /-4-6

Next

/
Thumbnails
Contents