Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1950-06-30
........ '• ' ' " ...... T'V ” *....... ~ » *- 2 -' $ A hátsó épületen, ahol két emelet ráhuzás készül, az eredeti terv szerint nőm lehet elkészíteni az építkezést, mert az alsé eszltpeerek baijpcit öemeatből készültek és azenkivül eléggé meg vannak rongálódva, • sőt az Építésügyi Minisztérium műszaki osztálya által megváltoztatot; * tervek szerint ezen oszlopok a megengedett igénybevételnél 20$-kal , ‘ túl lennének terhelve. Ezen változás ugyanis onnan keletkezett, hogy 1 a Tervez^ Intézet a legfelső emeletet kiválté keretmegoldással akarta kiviteleztetni, ami azt jelenti, hogy a teherhordó a két külső főfal lett volna, tehát a középső fszlopsorokat az utolsó emelet és tetőszerkezet súlya nem terhelte volná, viszont az Építésügyi Minisztérium vas és zsalu^nyag meg takarításra kivatk|zva ragászkodik az más fölé elhelyezett oszlopsor megoldáshoz, melyből' az következik, hogy az utolsó emelet és tetőszerkezet súlya 20$-kal a megengedettnél , jobban igénybe venné a legalsó oszlopsort. Helyteleníti azonkívül még ‘ az épités vezetőség, hogy a statikai számításokat a Tervező Intézet nem bocsátotta rendelkezésre. ff Az építkezésen a munkafegyelem elég laza, mivel 3 ember hivatkozva a most meginduló aratásra, minden külön engedély nélkül aratási munkák végzésére egyszerűen kilépett. ff, A munkahelyen megtekintettük a fizikai munkavállalóknak kézhezadott ) munkautalványozási lapokat, ahol helytelennek tartjuk azt, hogy az egyes munkanemeknél, mint pl. a gipsz válaszfal falazása nyilassal. * ! vagy niylás nélkül, még tulajdonképen nincs időben és árban feltüntetve az utalványozási lapon, úgyhogy a fizikai munkavállalók, akik ezen a munkarészen dolgoznak nem tudják tulajdonképen előre, hógy mit is fognak keresni. Ennek okát keresve a helyettes helyszíni építésvezetőt odarendeltük és felhívtuk a figyelmét a hibára. Azzal védekezett,hogy ők elvégezték ugyan az időbérezést, de még egy héten keresztül a jóváhagyást nem kapták meg a vállalatuktólf illetve felettes hatóságuktól, amit nem vettünk tudomásul, mert ezentfóváhagyást ilyen esetekben rövid utón kellett volna elintézni. Azonkívül a munkaidő ugyan meg van adva, de a végleges kiszorzás, ami a kereset eredményét adná, ninos j beírva s ez a fizikai munkavállalóknak igy nem ad egészen világos képet. Ezeknek a kikorrigálására is felhívtuk a figyelmét a helyi építésvezetőnek. Általában meg kell állapítani, hogy nagy szervezési hiba osuszott be magánál az előkészítési munkánál is, mivel az udvar közepénmmég a régi elbontott épület vízmentesen szigetelt leboltozott pinoéjébon oltották le a meszet arra számítva, hogy a munkahelyen később egy Takács féle hydralikus naltcrfelnyomó készüléket fognak elhelyezni,( ami tulajdonképen az építkezés megkezdése óta a mai napig nem került ki az épületre, igy a oentralikusan elhelyezett malter keverési hely elég messze esik egy-egy épületrésztől, nem beszélve arról, hogy a vízmentesen szigetelt pincébe leoltott mészből az oltáshoz szükséges mésztej-viz a szigetelés miatt nem tudott eltávolódni, úgyhogy a végén nagy munkával a mésztej tetejére felhuzódó vizet le kellett meritgetni. De ez alatt az idő alatt, habár az építkezésen volt mész, úgy kellett külön oltott meszet szállítani, hogy részben az ott levő dolgozókat el tudják látni, mert a pinoében lévő cltott mész haszmavehetétlen mindaddig, mig a víz lccsapelása nem nyer befejezést. Ebből természetesen az Ü.B.titkár szerint is és a párttitkár szerint is két héten keresztül elég nagy munkakiesés keletkezett. Helytelen még, hogy az építkezésen mindez ideig ninos ütemterv. • / • X ' I té————.......... ■ —.......