Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/3)
1950-03-10
- 2 -melyik funkcióra szóló javaslatot nézze meg a pártbizottság, mert nagyon akadályozza a pb. munkáját, ha minden kis(izein minden funkcionáriusát külön meg kell tárgyalt^ b. ülésen. Nagyon sok időt vesz igénybe. ' irr; Háder elvtárs javasolja, hogy a személyi javaslatókat is kivcffeáTwLva kapják meg az elvtársak valamivel a pb. ülés előtt, min\ á'hogy ez* a nagy budapesti Pártbizottsági illésen is van. III napirendi pont. Barabás elvtársnő: Az elöljáróság munkaterülete tulajdonképpen két részből áll, mely szorosan összefügg: Közigazgatás és községpolitika. I A múlt rendszerben az elöljáróság munkája a fentről jött utasítások végrehajtására szorítkozott. 1943 végén a közigazgatás átszervezése lényeges változást hozott az előljárósg életében. Az elöljáróság politikai és szakmai irányítója az elöljáró* 8 ügycsoportba foglalták össze az azonos munkakörü osztályo- > te kát. Ezek vezetői a munkásosztály képviselői, akik politikailag k és szervezetileg irányítóivá váltak a tervszerű munkának. Ismerteti a 8 ügycsoport feladatkörét. I 1. ügycsoport a személyzeti ügycsoport, 2. " általános igazgatási ügycsoport, 3« " műszaki ügycsoport, 4. " ipar, kereskedelem és•közellátási ügycsopbrt, 5. " Pénzügyi ügycsoport 6. " oktatási ügycsoport, 7. " "zociálpolitikai ügycsoport 8. " sport, kultur ügycsoport. Az Ugycsoportvezetők közül többen körzettitkári funkciót viselnek, ami nagyrészt hátráltatja őket szakmai vonalon való továbbfejlődésükben. Minden estéjük elfoglalt a körzetben, p—,. igy nincs idejük a tanulásra, és a továbbképzésre. t A műszaki ügycsoport veze tő je,. hovrácsl György az osztályán dolgo zó régi műszakiak, tehát a reakció uszályába kerül*. A leváltása szükséges. A pénzügyi ügycsoport munkájában még előfordulnak zökkenők, és ez abból adódik, hogy idáig az elöljáróságok nem rendelkeztek pénzzel, nem szokták meg a pénzkezelést. Az oktatási ügycsoport vezetője, xáboriné, munkáját gátolja, hogy HXx®xx*Éi#jm csak ketten vannak, és igy a ténykedése inkább csak gazdasági térre szorítkozik. Most lett melléje beállitva a lakáshivatalról Mauthner elvtárs hogy az^ügycsoport munkáját megjavítsuk azáltal, hogy tervszerű munkával, többet lehessenek kint az iskolákban, és lehetőleg a helyszínen oldják meg a problémákat. A szociálpolitikai ügycsoport hatáskörébe tartozik a lakáshivatal is. Ez a kerület szűk keresztmetszete*, itt zökkenők vannak. A tavalyi lakáskérés 12.ooo volt, és ebből csak 3.7oo-an kaptak lakást, /italában korrupcióval gyanúsítják a lakáshiva■ tali dolgozókat, de munkáskáderek beállításával erősítettük a lakáshivatal munkáját. A kultur-sport ügycsoport most van kifejlődőben. De a vezetője, Garai László nem látja munkájának perspektíváját, eddig még csak akció programok lebonyolítását végezte. A spoftmozgalom a kerületben még igen gyenge, te, j J —■>--7------------------------------------ - ------