Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.103.a/3)

1949-07-14

-3- c >. \ ^ • - . '5 J / . •'•'■ . 11 Jul.4-9-iu tej tó héten az üzemekben termelési értekezleteket tagit &;|yu un k. Céljuk ezeknek az értekezleteknek az volt, hogy a fiatalok mo te ..minden munkájuk;--1 a ‘/II. jegyében és annak érdekében végezzék és a VÍT-ra" munka fafaji jánlá.sokkai ké szüljenek. Ezeken az értekezleteken sok üzem vállalta .kisebb ajándéktárgyak készítését is a külföldi küldöttek részére. Hogy ezeknek milyen jelentőségük volt, bizonyítja, hogy a felajánlások forint értéke- egyedül a Ganz gyárban 1 millió forint, országos viszonylat­ban pedig 20 millió forintot tesz ki. Az értekezleteket és előkészületeit felhasználtuk annak tudatosítására, hogy a szakérettségire szükséges főt mozgósítani tudjuk. Konkrétan beszéltünk a szakérettségi jelentőségéről és min már említettem, néhány döntő tej me­ló üzemben raunkásszármazású KEFESZ.előadókat is küldtünk ki. I Az értekezletek pontos kié tékelése most folyi, annyit már látni, hogy ál,’„ tálában jól sikerültek, felajánló okát tettek a fiatalok, igy pl. a Szür­ketaxinál kifejezetten a VIT-ra alakult egy ifjúsági szerszámítószitó bri­gád, mely vállalta, hogy a szerszámké szité s terén rendet teremt és. ezentúl sokkal jobb minőségű szerszámokkal Iá tja el az üzemet. Beszélni kell azonban arról a sok hibáról is, ami ezzel a munkával kapcso­latban felmerült. A legnagyobb hiba itt az volt, hogy a politikai élőkészi- i tés igen rosszul sikerült. Ez visszavezethető egyrészt arra., hogy nincsen ^-jnegfelelő agitációs gárdánk. Az agitációs gárda u já szerve zése azonban most ' folyik. Nagy hiba azonban az is, hogy instruktor gárdánk se tökéletes még és éra magam se látogattam olyan aiirün az üzemeket, ahogy ezt kelle-tt volna. Hiba van az előadó gárdában is, mely szintén, nem teljes és elég rossz is. "^zék­nek a hibáknak a kiküszöböléséről még később lesz szó. • Az ifjúság harmadik döntő feladata a. búr zs oá lcultura maradványait felszá • molni és széles körben széttérjészténi a proletár kultúrát. tía proletár kultúráról beszélünk, meg kell értenünk világosan, Jiogy pro­letár kultúrát csak akkor lehet építeni, ha pontosan }smerj ük az emberiség egész fejlődé se során létrehozott kultúrát, Ha ezt nem éltjük meg, nem ds „fogjuk ezt a feladatot megoldani. A' piöletárkul'tur a nem pattan elő készen valahonna ismeretlen helyről^ nem, azoknak az embereknek a kitalálása, aki magukat szakembereknek nevezik a proletárdiktatúra te ülétén. Kinéz merő sületlenség - mondta Lenin elvtárs. i prole tár Ml túrának mindazon felhalmozott tudás és kultúra törvényszerű fejlődése utján kell létre jönnie, melyet az emberiség a kapitalista társa­dalom, a földesúri 'társadalom, a hűbériség és rabszolga kor nyomása alatt dolgozott ki. t | Mindezek az utak és ösvénye a proletár kultúrához vezetnek- és fognak tovább­| ra is vezetni, de ez a miinka nagyon kemény és nehéz munka és egy igen ha­talmas része az ifjúsági szervezet* feladatainak, olyan nagy, hogy egyen­lőre nem is tudná elvégezni, ha .egy sor msá tömeg szervezet, de le gelső sor­ban maga a Párt is nem foglalkozna e-zel a kérdéssel. Hiba azonba igy is rengeteg van ezen atéren. A fiatalok mó.„ mindig nem akarják teljesen megérteni azt a hatalmas változást, arnihek #ultúrtérén is törvényszerűen be kell következnie, az uj társadalmi .rend kialakításában. Rengeteg még mindig a burzsoa kultúra mai* ad vány a és® ennek eltüntetése hosszú szívós harcot igényel. Az egészség .és az élet harca' ez eivtérsk, ,a betegség, a feloszlás, .a ha­lál ellen. Mért a kapitalista lcultura csőbe került és ezt a rothadó, halódó kultúrát kell nekünk elsöpörnünk, ho^y helyet biztosítsunk a mi szoci-álista .kultú­ránknak. És ez igen nehéz feladat, egyike a legnehezebb feladatoknak és áll 0_________

Next

/
Thumbnails
Contents