Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.103.a/2)

1955-11-12

—4— | Itt is fokozottabb figyelmet kell fordítani a vezetőségválasztásra. Kovács elvtáx’snő; Szükséges lenne a személyes beszélgetés mellett pár­­csöpörtértekezleten is megbeszélni azt a kérdést, amit Tóth elvtárs javasolt. A 3. lapon van egy pont a 2. bekezdésben: a, választás lebo­nyolításában a szervezés összehangolása. Nem tartom helyesnek ilyen fór mában. Teljesen egyetértek azzal, hogy a Pártbizottságoknak hosszabb időt adfrtt, junk a vczetőségválasztácrr.. A Pártbizottság eddig gondot fox'ditott ar­ra, hogy először általában az ügy nerc t "minta alapszervezetekben" tarolták meg a vezetőségválaszto taggyűlést és esek tapasztalatait az­tán a további munka során fel lehetett használni. Laki elvtárs: Az előkészítő munka során egyre inkább felvetődik nálunk olyan probléma, hogy egyre gyakrabban hangoztatják olyan dolgokat, hogy egyik, vagy másik funkciónárius nyilas volt, internálva volt stb. Ez azt mutatja, hogy az ellenség dolgozik. Javaslom, hogy az ütemterv­ben, ahol felvetik a politikai munkát - a 3. oldal‘első pontjába bele­­kellene venni az ellenség elleni harc fokozásának kérdését. Le kell tó leplezni as ellenség ilyen tevékenységét , Az ütemterv egyes pontjaival nem tudunk lépést tartani - 19.-ig: P.B. ülésünket nem tudjuk megtartani. Javaslom, hogy kapjunk erre hosszabb határidőt. Káderkiválasztás: a titkárok összetételében probléma lesz, mert akik megfelelnek titkárnak, vagy nem vállalják, vagy már nincsenek fizikai munkakörbe. A vezetőség tagjainak összetételével nem lesz probléma. A tömegszervezeteknek feladatokat kell adni, ezzel egyet értek Szend­­rődi elvtárssal. Pozsonyi elvtárs: Helyes lenne a lakóterületi agitációt felhasználni axuiály olyan szempontból is, hogy a területen lakók tegyenek javasla­tot a körzeti vezetőségbe vezetőségi tagnak. Ilyen irányban is foly­tassanak oz elvtársak káderkutatást. A kerületben lévő pártszervezetek tegyenek javaslatot olyan elvtársak­ra, akik itt a kerületben laknak. Többször,kértünk ilyen segifc séget, azonban mindeddig nem történt semmi. A Pártbizottság foglalkozzon az­­rt zal, hogy mi a feladatuk a tümegszervezeteknek a pártvezetőségválasa­tássál kapcsolatban. Paizs elvtársnő: Szendrődi elvtárs javaslatát elfogadjuk, a tervezetet kiegészítjük. Helytelen megfogalmazás volt, hogy a PTO határozza meg a. küldöttek számát. A PTO az adminisztrativ feladatokat látja el. Az anyagot kiegészítjük olyan javaslattal, hogy az egyes pártszervezetek hány tagú pártvezetőséget válasszanak, a Pártbizottságok hány tagú Pártbizottságot. A gazdasági kérdéssel kapcsolatban a vélemény, hogy az álapszervezeti taggyűlésen ne adjanak uzsonnát a pártértekezleten, de csak egyszerű­en follyon le az értekezlet/. A ker. Pártbizottság a kötetlenül hozzátartozó pártszervezetek párt­­csoportbizalmijai és népnevelői részére tartja az értekezletet. A párt­­bizottságok a saját területükön tartsák meg. Mindazokkal a pártszerve­zetekkel, akik kérdést tettek fel a határidőre vpnatkozólag, külön fo­gunk beszélni. Általába*1! a választás ütemtervére a KV. határozata az irányadó. Farkas elvtárs javasolta, hogy a tükröt előbb készitsük el. Ezt a javas latot elfogadjuk. Ahol előrehozzuk a taggyűlést, ott külön megbeszél­jük. A beszámolók vázlatának megbeszélésével kapcsolatban ; az elmúlt veze­­tcségválasztásnál jó tapasztalat, hogy egyes pártszervezeteket össze­vontunk ós igy jól meg lehetett tárgyalni a beszámolók bázlatát. A kerületi titkári értekezlettel kapcsolatban: Bakó elvtársnő részlete­sen elmondja a beütemezést és ezzel .néfrány kérdésre választ fog adni. J» > ( 5 _______________ I”

Next

/
Thumbnails
Contents