Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.103.a/2)

1952-08-04

■ y I — .... - - - - - -—-sm > . " Y ' 8- 9 - -tó \ hanovista nagy sim, de mégsem volna helyes egy 21 -^Ife^La^lt be­­á Ili tani avasut területén, ahol ennyifajta ellenséges me gi^xlvánuláe van. Harcedzettebb kádert kell adni a BISZ-nek, akik eltudnak iga­zodni azon a sokrétű feladaton, amit a DISZ munka a vasútnál a DISZ szervezetek elé állit, különben nem tudjuk a 20 éven felülieket meg­tartani a DISZ. szervezetben, megt nem eléggé komoly a munkájuk és nem tudják vezetni a kerület fiataljait. Azt is fel kell vetni, hogy a honvédséghez való bevonulás kérdése is feladatként szabja meg, hogy olyanokat adjunk, akik már túl vannak a behivásoj. Legalább a titkár és a legfelsőbb vezetésben ne legyen olyan nagy a fluktuáció. Szeretnék kitérni arra a kérdésre, amit Sfcj jtöri elvtárs felvetett a DISZ szervezetek munkájával kapcsolatban. Azzal egyetértek, hogy az egyetemeket feltétlenül megkell hogy becsüljék a felsőbb szervek, a kerület is és a Budapesti is. Be. azért Söjtöri elvtársnak is fel kell figyelnie egy kérdésre. Az orvos egyetem BISZ titkára hallatlanul ne­veletlen ember. Itt, a kerületi pártbizottsági értekezleten isugy viselkedett, meg is kapta a bírálatot érte. Látniolc kell az elvtársak- : nak, hogy ezért bizonyos fokig a pártszervezet felelős. A BISZ titkár i példát mutat és ha a BISZ titkár nem becsüli eléggé a pártszerveze­tó tét és olyan formában foglalkozik vele és nyilatkozik róla, mint az orvosi egyetem BISZ titkára tette, nem lesz épitő és sz az elvtárs inkább káros mint hasznos a fiatalok nevelésében, és rendkívül nehéz­zé teszi a BISZ fiatalok nevelését és munkáját. A tanulmányi munka megszilárdítása, a fegyelem megteremtése lehetet­lenné válik egyetemeink részére, ha nem gondoskodunk xxx előre erős, egészséges BISZ szervezetről, az egyetemi hallgatók problémáit meg­ismerni, eléggéhozzáférni, nevelni őket, fiatalos lendületre bírni őket csak a BISZ-en keresztül lehet. Az elv társaknak egyik legfőbb feladata kell, hogy legyen, hogy a BISZ problémáit az egyetemeken megoldják. Török elvtársnő felvetette azt a kérdést, hogy nem iléggé elvileg vetették fel az elvtársak a tömegszervezetek kérdését, hanem gyakor­lati szempontok alapján. tudom érteni az elvtársak problémáját ilyen szempontból, mert a gyakorlati kérdéseknél jelentkeznek leg­élesebben a bajok. Be azt is látni kell, hogy gyakorlati l'eladatain­­r„ kát megoldani anélkül, hogy az elvtársakkal itt kitárgyaljuk elvileg a kérdéseket, majdnem lehetetlen. Livi kérdéseket kell kitárgyalni, azután mehetünk rá eükü a tömegszervezetek gyakorlati munkájára, de feltétlenül meg fogjuk nézni, hogy pártszervezeteink hogyan dol­goznak ezen a téren. Nagyon helyes, arait Török elvtársnő felvetett és meg fogjuk valósí­tani. a szociáldemokratizmus elleni harcban ki fogjuk vizsgálni, hogy milyen befolyásuk van. Ezenkívül feltétlenül felvetjük a szoc.demokra­ták azelőtti munkáját, hogyan viselkedtek aíorradalom alatt, hogyan viselkedtek.a nemzetközi munkásosztállyal szemben. Az elvtársak a .párttörténeti vizsgán nem ismerték azt, hogy Magyarországon azelőtt a szociáldemokrácia milyen szeredet töltött be. E2 rendkívül megnehe­zíti a harcot. Ez figyelmeztet bennünket arra is, hogy az oktatásnál sokkal nagyobb gondot kell erre fordítani. A klerikális reakciónál is sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani erre. Sokkal élesebbé kell tenni a leleplező agitációt. - Itt szeretném megmutatni Osirke elvtárs hozzászólásának kérdését. Az a párttag, aki ott felszólalt és teljesen hamis, igaztalan dolgot mondott el a saját üdülőjükről és látszott rajta, hogy félre akarja vezetni a tagságot és hangula­tot akart kelteni a Párt ellen, ugyanakkor kiderült, hogy a férje 7 évre le van tartóztatva és a felesége, aki ott felszólalt, bejár naponta a férjéhez; de azt nem vetette fel Csirke elvtárs,hogy ez náluk párttag lehet. Nyilván tnern most tudnak arről, hogy a férje le van tartóztatva és tudják róla, hogy szemben áll a mi nézeteinkkel eB-nea vetett^ ^ kérdést, léhát vagytok eléggé éterek -----------------------------------------------------------------—--------------------- 1 1 1 'ta I_________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents