Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/1)
1951-11-25
\ “ 55 - i » vezetőt, kórházigazgatót kaphasson. politikai munka szervesenösszefügg a szakmaival, /hol rosszul megy az egyik és hibák vannak feltétlenül hibák varnak a másikba:, is. így pl. a Rókus-kórház volt az ahov. a klerikális reakció a legjobban befészkelhette magát. Ez nagyon könnyen érhető, ugyanis a kápolna nem volt élizónáivá a kórház területétől, önálló plébánia hivatala volt. Ennek következté- * ben ugy középkadereink, sőt szakmai kádereink erősen ennek befolyása alá kerültek, aminek maradványai még mai is éreztetik hatásukat. Ezt a pártszervezet felismerte és éles harcot folytat ellene, Ezt elsősorban az oktatás frontján lehet megváL.ósitani. /.mikor beindítottuk az oktatást, a helytelen szervezés következtében egyes ká ereink nem arra az oktatási formára kerültek, ahová kellett volna, így előfordult, hogy nálunk dolgozó profieszorok, tudósok, alcsonyabb széni ináűiumi oktatási formába lettek beosztva, mint őket megillette volna. Ugyancsak a helytelen szervezés és a egyénileg folytatott megbeszélések elmaradása következetébai állott elő az a helyzet, hogy a beindulásnál 45-5o%~os lemorzsolás volt észlelhető* Ez ellen a pártszervezet a legélesebben felvette a harcot, mégpedig úgy, hogy a hiányzókat egyenként, személyesen és lehetőleg az első alkalommal maga a párbtikár vette elő és igyekezett meggyőzni őket az oktatás jelentőségéről ós fontosságáról. így örömmel jelenthetem, hogy ezen a héten - hetenként készítjük oktatási statisztikánkat - igazolat^ lan távollévő nem volt és az igazoltén távollévők száma 8-lo$ között mozgott. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megnyugszunk ebben, hanem jobb szervezéssel azon leszünk, hogy még az igazoltan távollévők sem maradjanak le az oktatásból. A másik nagyon fontos dolgg, hogy párttagjaink nincsenek kellőképpen ellátva pártmunkával. Nem lehet olyan párttag, akinek valamilyen pártfunkciója ne lenne, hiszen azon vagyunk, hogy I népnevelő gárdánkban nagy számú párténkivüli is résztvegyen. Tehát hogyan viszonyulhat ehhez a kérdéshez egy párttag, ha nem vesz részt akbivan a pártmunkában? A korházi pártszervezet most indította be a tagság átképzését és rövid időn belül a kerület felé jelenteni fogjuk, hogy minden párttag megkapta a maga pártfunkcióját, a maga pártmunkájáto Ettől nagyon sokat várunk és azt reméljük, hogy pártéletünk ezáltal szakmai vonalon is nagymértékben fel fogl lendülni. Még arra szeretnék rámutatni, miként függ össze ez a kérdés az egyszemélyi felelős vezetővel, a kórlázigazgató kérdésével. Kórházunkban aránylag kevés a káder. Ezt részben a helytelen vezetés 55 í í y ' ' c - — - ' » ■ - ^