Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.103.a/1)

1951-11-25

a/ • a Elnök: szólásra következik: Bánhegyi Ilona r Bánhegyi Ilon a : Mint a budapesti kapitányság közlekedési és for­galmi rányitó alosztály politikai helyettese alosztályunk párttag és pártonkivüli dolyozuinak, valamint a DISZ fiatáok harcos üdvöz­letét tolmácsolom. Az ő üzenetüket,kívánságukat és javaslatukat hoz­tam el. A forgalomirányító beosztottjai sokat várná? ettől a naptól. I Lendületet, harcot és éberséget azoktól az elvtársiktól, akik a kerü­leti pártbizottság uj vezetői lesznek. Olyan kommunistákat knuciamtic kívánnak , akik semmiféle nehézségtől meg nem hátrálnak, akik nem­csak az Íróasztal mellől adják ki az utasítást, hanem nyitott szem­rá mel járnak a gyakorlati életben, s az alulróljövő javaslatokat a párt határozataival összekötve meg is valósítják. Olyan elvtársakat , akik éberen állná: kijelölt helyükön, akik nem szak. dndc el osztályuktól azáltal, hogy vezető helyre kerültek, hanem kommunista példamutatás­sá. élenjárnak s harcolnak az osztályellenség ellen. Aki- meg nem alkuvók, öntudatos harcosai osztályuknak. Akik meg tudják különböz­tetni az ellenséget a baráttól, a az alulról jövő bírálat segíti munkájukat. /"“N # A forgalomirányitü beosztottjai három kívánságot terjesz­tene!? az uj párt választmány értekezlete elé. A pártbizottság első feladatának azt jelölik meg, hogy a béke védelméért folytatott har­cot soha meg ne szüntessék, mert esd: békében lehet élni, építeni. A forgalomirányító fiataljai a béldiarcot tekintik szolgálati és szolgálaton kívüli céljuknak. D. nem elég az, hogy elvtársaink ébe­ren, osztály öntudat tál állnak szolgálati helyükön, ha a felső szervek elhanyagolják harcuk segitését. Kérik az uj pártbizottságot, annak vezetőségét, hogy nyújtson segítséget, adjon nekik feladatot és irányt, hogy érezzék harcukba! , velük van, mellettük áll a párt­­bizottság, s lendületessé teszi munkájukat. MZ — ....... i - 1 - - ■ - - ■ 7 f - —- 41 -\Ü V>

Next

/
Thumbnails
Contents