Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.103.a/1)
1950-06-11
í.- 8 -» ® tag ás tagjelöltfelvételeket azzal a megokolással, hogy majd ha bekerülnek a termelő munkába, vagy tudósok lesznek, akkor jelentkezzenek* Csak hoaazabb vita után ós a Nagybudapesti Pártbizottságtól való megkérdezés után döntöttünk úgy, hogy az egyetemi pártszervezetek is fokozottabb mértékben vehetnek fel tagokat és tagjelölteket, természetesen munkás származású hallgatók közül, akik a jövő uj értelmiségei lesznek* Pártépitő munkánk egyik pozitívuma, hogy behívtuk a Pártbizottsághoz az uj élmunkásokat éz Sztahanovistákat, akikkel elbeszélgetve igen sok uj tapasztalatot szereztünk, Valamint behívtunk 25 fontos üzemből tagjelölteket, pártosoport bizalmiakat és elvtárzias elbeszélgetés közben megismertük problémáikat éa megadtuk munkájukhoz a megfelelő szempontokat* I Az ilyen beszélgetések igen hasznosak voltak pártépitésünk és kádernevelés szempontjából is, mert utánna hasamenve még nagyobb aktivitással fogtak hozzá az elvtársik a munkához* Pl* a Lingel H*V, egyik tagjelöltje Badnó Jézsefné elvtársnőé, aki azóta az ország első fényezője lett, taggá minősítettük át és mset beválása-, tották az uj alapazervl pártveaetőségbe, _ Pártépítési munkánkban eleinte igen sok hiányosságokat tapasztaltunk, különösen a \ tag éz tagjelölt felvételeknél, ahol legtöbb esetben bürokratikuson és a pártáemokráoiától eltérően vettek fel tagjelölteket* Ken történt meg a kiválogatás, hanem az jelentkezett a mi Pártunkba, akit erre felszólítottak, vagy magától sodródott Pártunk felé* Az alapszervi vezetőségek nem kértek önéletrajzot éz előzőleg nam beszéltek a jelentkezővel, nem vitték azt vezetőségi ülés elé, ahol döntöttek volna arról, hogy javaslatba hozzák-e a taggyűlésnek, vagy sem* Vem vizsgálták meg 1944 előtti magatartását, a munkához valé viszonyát, végez-e törne gaz ervesetl munkát ás legtöbb esetben a 6 hónapi együttműködés asm volt meg* Az alapsservi vezetőségek indoklásai szűkszavúak, rövidek voltak* Pl* 6 hónap óta ismerem, közös együttműködés alapján* És ezzel részükről elintézettnek vélték az ügyet* Elbája volt a taggyűléseknek az is, hogy a jelöltekhez nem intéztek kérdéseket, nem mondatták el önéletrajzukat, eaak diesérték őket, de a szükséges politikai éberség hiányzott ezen a téren* Így történhetett meg az, hogy az Agroluxnál januárban egy értttzégizett segédmunkást javasoltak Pártunkba tagjelöltnek azzal az Indoklással, hogy igen szorgalmaz, becsületes, nagyon aktív, szeretik a SZIT-et és amikor utána néztünk, kérdőívébe be van Írva, hogy édesapja nyugalmazott bankigazgató Kaposváron* Vagy a legutóbbi áprilisi taggyűlésünkön az Épületszerelő V«V*-től, ahol 3*ooo ember dolgozik, 12o értelmiségi, javaslatba hoztak egy okleveles közgazdászt, ds technikust, vagy mérnököt elfelejtettsk* Ugyancsak az áprilisi taggyűléseinken tagnak javasolták az illami Pénzverdéből Csomóz Jánosnét, aki igen becsületesen beírta kérdőívébe, hogy férje 1952 és 1944 között oeendőr volt többek között erdélyben és az utolsó időkben Budapest környékén* A kerületi Pártbizottság a pártépltés kérdését minden titkári értekezleten ismertette éz ennek köszönhető az, hogy czámes helyen ma már tervszerű agitáeiét, nevelő munkát folytatnak egy jól dolgozó, becsületes munkáé felé, hegy az érezze, hegy a Pártban van a helye* A tag és tag jelöltfelvétel kérdésében megszűnt a mechanizmus és ma már eléggé pártsserüen a párt demokráciának megfelelően történnek a tag és tagjelölt fái vételek* A vesetőség javaslatai, amelyek alapján a taggyűlés elé terjesstik a jelentkezőt, jók* A tagság a taggyűléseken aktív ée politikailag igen éber* És nem ritka az az eset, amikor tagjelölteket elutasítanak, mertmég nem elég fejlett ahhoz, hogy Pártunkban tagjelölt lehessen* %Rs7jÁt,os LEvfy^ 7 ' >