Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1955-03-24
április 4.-re való felkészülésből, segítenek a vidékről feljövő gyerekek elhelyezésében stb. A tanács iskolákkal való kapcsolata én úgy érzem, hogy nem rossz, bár hallottam olyan véleményt is az utóbbi időben, hogy nem mernek a pedagógusok bejönni az oktatási osztályra. Egyébként a hozzánk jövő pedagógusokkal minden esetben foglalkozunk, és problémáikon igyekszünk segiteni. A szülők agresszivitása ebben az évben lényegesen kevesebb esetben fordul elő mint az elmúlt években, azonban az előforduló esetek sokkal súlyosabbak a*eddigiéknék. Pl. előfordult, hogy a Rottembilia utcai iskola egyik osztályába bement egy szülő, és a gyerekek előtt rátámadt a pedagógusra, hogy ő azért van ott, hogy az ablakokat kinyitogassa, letörölje maga után a táblát, és összeszedje a szemetet, tehát ezt ne csináltassa a gyerekekkel. Ezzel az apával és magam személyesen beszéltem, és felhívtam figyelmét, hogy amennyiben nem kár bocsánatot az illető pedagógustól ott az osztályban a gyerekek előtt, akkor feljelentést teszünk ellene az Ügyészségen# Ennek nyomán még aznap kiment az iskolába, és bocsá-I natot kért a pedagógustól. A Főv. Tanács részéről állandó trs trakterűnk vai aki rendszeresen kijár hozzánk is és az iskolákba is. A középiskolákkal ka osolatban azonban nem igen kérik ki véleményünket, ami főleg a személyi ügyeknél mutatkozik meg. Hozzászólások! Serényi: A Tanács kevésbbé értesitl a dolgozó szülőket, arról, hogy gyermekük hogy tanul, ez inkább az iskolák részéről van meg. Azonban vannak olyan szülők, akik alkalmi munkával foglalkoznak, és éppen ezek gyermekeinél van hiba a tanulás és fegyelem terén. Ezek gyerekei nevelésében nem is tudunk megfelelő eredményt elérni, mivel ők maguk sem foglalkoznak gyermekeikkel. A szülők részéről valóban elhangzott az, hogy maximálisak a követelmények az általános iskolákban, azonban itt szemelőtt kell tartani azt is, hogy azok a gyerekek is megfelelő alapot kapjanak akik nem kerülnek felsőbb iskolákba. De az anyag zsúfoltságát a felsőbb szervek is észrevetté aminek következtében tananyagcsökkentést határoztak el egyes tantárgyaknál. Az iskolák igen nagy hiányt szenvednek a szemléltető eszközökkel való ellátás terén, ami nem kis mértékben kihat a tanulásra is. /* pl. sokkal jobban megértenék a gyerekek a matematikát, ha lenne elegendő mérleg, méter stb, az osztályoknak 1/ A félévi eredményekkel kapcsolatban a jövő hét folyamán lesz egy igazgatói értekezlet, ahol az értékelés alapján megszabják a következő feladatokat Az igazgató elvtársak számára kötelezővé tesszük, hogy ellenőrzéseik során törekedjenek a meglévő hiányosságok megszüntetésére. /* főleg anyanyelv és matematika terén */ Egyébként a kerület iskoláinak általános tanulmáiyi szinvonala sokkal jobb mint az elmúld években volt, igen„sokat haladtunk a tárgyi ismeretek tanításában. A pedagógusok 25 foa vesz részt jelenleg a továbbképzésben. Mint tanulmányi felelőshöz a VI, ós VII. kerületben 21 iskola tartozik hozzám, igy C3ak igen sz°rványosan tudok kintié nni egy-egy iskolában. Hosszabb időt csak két helyen töltöttem a kerületben. Vonnak még szakfelügyelők, akiknek azonban még kevesebb a számuk, mert kb. 11 kerülethez jut 2-2 szakfelügyelő. Darvas* Az iskolánkat kb. 5 öve a Oll. patronálta, ami eleinte igen eredményes 13 volt. Az utóbbi időben azonban ez a lehető legrosszabb lett. Most már ott tartunk, hogy inkább mi patronáltuk a Miniaztériumot, műsorokat kértek tőlünk, de a külőnf ék költségeket nekünk kellett fedezni. így kapcsolatunk már meg is szűnt. A .«- 3 -tt