Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1955-03-17
Ilyen vonatkozásban jónak mondható a VI1/7, körzet vezetőségének munkája, ahol a tömegszervezetek vezetői rendszeresen résztvesznek az a— " Igitációs feladatokkal kapcsolatos vezetőségi üléseken, a pártvezetőségtől konkrét feladatokat kapnak, melyek végrehajtásáról a pártvezetőség be is számoltatja őket. Nem mondható ez el a többi körzeti pártszervezetekre, ahol csak kampány feladatok alkalmával vesznek részt a tömegszervezetek aktívái az agitá— ciós munkában* Oka ennek egyrészt az, hogy néhány döntő tömegszervezet lakóterületi hálózata igen gyenge. Megemlítjük itt a Békebizöttságot, ahol a kerület lakóházaiban csak 4o %—bán vannak békebizottságok élet— rehiwa, A többi tömegszervezet körzeti apparátusa még ennél is hiányosabb, ami nagyrészt oda vezethető vissza, hogy egy-egy tömegszervezet körzeti aktivahálézata a jelenlegi szervezés mellett két körzeti pártszervezethez tartozik, s igy a tömegszervezeti aktivák mozgósításának agitációs munkával való megbízásának nincs felelős gazdája. Körzeti pártszervezetek és a tanácstagok kapcsolatai jónak mondható, mert úgy a kampányfeladatoknál, nint a rendszeres politikai tönegnunkánál segitséget adnak a dolgozók mozgósítására. A tanácsválasztások Idta eltelt idő azt mutatja, hogy helyes volt az a kezdeményezés, hogy*' % tanácstagokat politikai körzetenként választották meg, nert az a tapasztalat, hogy havonta rendszeresen összejönnek a tanácstagok a körzetekben és beszámolnak végzett munkájukról. Ilyen irányú tapasztalat főleg a VIl/6., VI1/19, és VI1/1. körzetben mutatkozik. A Vlr 1. körzetben a tanácstagok végzett munkájukról rendszeresen irásos j lentésben számolnak be. A Tanács és a pártszervezetek jó kapcsolatát aláhúzza a tény is, hogy egyes körzetekben havonta összehívják a tanácstagok szavazókörzetük lakóbizottsági elnökeit, ahol egyrészt tájékoztatják őket végzett munkájukról, másrészt pedig a lakosság panaszait, sérelmeit hozzák felszínre. Ilyen tapasztalat van a VI1/12. körzetben. Hiányosság az, hogy a tanácsválasztások alkalmával életrehivott lakóbizottsá& és a pártszervezetek közötti kapcsolat teljesen hiányzik annak ellenére, hogy egyik fő eszköze lenne a lakosság tájékoztatásának és a lakóházak problémáinak fel szinrehozatalának, A lakóbizottságokkal nem Ireglalkozik a Tanács sem megfelelően és igy ez az értékes aktivahálózat jelenleg tevékenység nélkül van. A foglalkoztatottság hiányát több körzetben a lakóbizottságok elnökei és tagjai nagymértékben hiányolják. Hiba az is, hogy pl, a VIl/6. körzetben 3 tanácstag még mindig hiányzik, illetve megvannak választva, csak lecserélésük vált szükségessé azért, mert ismeretes, hogy Láger Jenő, aki nyilaskeresztes keretlegény volt, a másik tanácstag viszont azért nem megfelelő, mert kiderült réla, Hogy lopott. Helyettük sürgősen meg kellene választani az uj'tanácstagot. Hogy ez még nem történt meg, ezt a lakosság kifogásolja. t Körzeti pártszervezetek és a lakosság közötti hiányos kapcsolat megmutatkozik abban is, hogy a tanácsválasztás során szerzett tapasztalatokat nem haeználják fel a továbbiak során, A népnevelőmunka tapasztalatai azt mutatják, ho©7 kerületünk lakósságát élénkéin, foglalkoztatja a nemzetközi helyzet, most főleg nagy figyelmet ~ fordit&nak Nyugat-Németörszág felfegyvrzésének vitájával kapcsolatos eseményekre. Ezenkivül mint fő problémát főleg a háziasszonyok körében a közellátás hiányosságai, a kerület piacainak és üzleteinek áruval való ellátottsága foglalkoztatja. Igen kedvezőtlen hangulat a magánkereskedelem és az őstermelők tulkajSá-