Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1955-03-17
j4 ■» - D • \V/) /jrá' -Magyar Dolgozók Pártja 1955. március 14. VII. ker,Pártbizottsága, Készült: 25 pld. B/VII/I/70. Jelentés a lakóterületi pártszervezetek agitáoiós munkájának és • töm&gkap'-* . .• , csolabúnak vizsgálatáról* -v • ^ Pártunk Központi Vezetőségének 1954. februári natározata a párt nevelő munkáját, a tömegek meggyőzését, a pártmunka legfontosabb, legdöntőbb feladatává tette. Megállapította a határozat, hogy a tömegek közötti agitáciás munkánknak biztosítani kell azt, hogy a társadalom széles rétege megértse és magáévá tegye a párt politikáját és annak végrehajtásé, bán tevékeny részt vállaljon. Rmutat a határozat arra is, hogy a politikai agitáciának döntő^feladata az előbbieken túl az is, hogy magyarázza a párt és kormány intézkedéseit, megvilágítsa a nemzetközi helyzetet, hogy az igazi hazafiság szellemében nevelej a dolgozókat. Hogy a szocializmus építésében való tevékeny részvételre mozgósítson. Mindezek azt is jelentig hogy politikai igitációnknak ezt az általános > feladatát a társadalom különféle rétegeinél más - más módszerekkel, do egységes tartalom biztosításával kell valóra váltanunk, jelenti azt is, ► ' hogy pártunk eszméjét a legmegfelelőbb módon kell átültetni a dolgozó nép öntudatába, hogy a társadalom előtt álló feladatokat egyszerűen, meggyőzően magyarázzuk meg. Agitációnknak fel kell tárnia a nép előtt párt politikájának nagyszerűségét, de rá kell mutatni arra is, hogy e nagyszerű programm megvalósítása nem egyik napról a másikra megoldható feladata, hanem harc kérdése a maradiság, a fejlődés ellenzőivel szemben. Türelmes nevelő mun-E kával irtani kell a sültgalamb várást, s azt az opportunista felelőtlen hangulatot, amely az utolsó másfél év alatt eluralkodott úgy a párttagok , mint a dolgozók körében. Agitációnk másik döntő feladata a párt szavának eljuttatásán kivül az is, hogy felszínre hozza a tömegek jogos kívánságai,t igényeit, mert pártunk mindig azért tudott eddig hatalmas eredményeket elérni, azért tudta a dolgozók bizalmát megnyerni, mert politikája mindig hdyesen fejezte ki a tömegek kívánságait, mert a nép biztosan építhetett pártunk' ígéretére. Ezért különösen fontos pártszervezetünk számára az, hogy behatóan tanulmányozzák körzeteink területük lakóinak élet- és munkakörülményeit, mert ennek alapján tudtuk pártagitációnkat olyan tartalommal megtölteni, amely az egyes rétegeket az őket elsősorban érdeklő kérdésekről tájékoztatja a legérthetőbb formában és módon. De ez ad lehetőséget arra is, hogy minden pártszervezet és Pártbizottság körzetének, területének legmegfelelőbb helyi politikát tudjon kialakítani és megfelelő módon Ttudjon reagálni a lakosság hangulatára, véleményére, Agitáoiónknak ezt a sokrétű, de mégis egységes feladatát a párt szavának, a tömegekhez való eljuttatását pártszervezeteink agitációs haló' zatán és a- különféle tömegszervezetek aktivistáin keresztül tudjuk megvalósítani. Pártszervezeteinknek ezért nemcsak az a feladata, hogy erős rugalmas, nagjrszánu aktiva hálózatot építsen ki, hanem az is, hogy a /0