Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1953-02-26

jtaí.:rJ. Komoly eredményeink vannak, ha azt mérlegeljük, hogy csak 3 hdnap óta működik nálunk a pártszervezet* Érezzük a ke­rületi Pártbizottság segítségét* Nálunk a legsúlyosabb probléma a burzeoá ideológiai elleni harc. A munkafegyelem Y terül tén is rossza helyset. Egyesek azt követelik, hogy a szereposztást szavazzák meg, A szakszervezeti központtal csak akkor találkozunk, ha valamilyen helytelen ügyért áll­nak ki, A takarékosság kérdésénél is szembe találjuk magun­kat a szakszervezettel. A jelentés nem foglalkozik a műsza­ki dolgozók továbbképzésével. Sikerült már a jó együttest nevelni, de ez még távolról sem "ztaniszlavszki módszer. Egyik fo baj az általános műveltség kérdésénél van. Veze­tő müvrészeink sem állnak jól ezen a téren, de úgy érzik, hogy nevüknél fogva orré már nincs szükáágük. Astuüió ok­tatásnak nagyon sok volt a hallgatója, egyesek azt hitték, hogy ez ugródeszka lesz számukra. A szakmái oktatás hiá­­nyos. ágai miatt a szakszervezet is a felelős. A birálat már javulóban van, de még nem kielégítő, főleg a vezetés felé, Bzendrő elvtársnő Igyekszik javitani a pártépités eddigi hibáin, mert vezető művészeinkkel kezd foglalkozni. Javasolom, hogy müvrészeink patronáljanak üzemeket, ők ma­guk is-kérték ezt. A kerületi, Pártbizottság jelölje, ki hogy melyik üzemben van erre szükség. Most az a helyzet,^ hogy ás üzemeket tehetségtelen, lebukott színészek pénzért patronálják és ebből adódik sok hiba az üzemi színjátszás­ban. A közönségszervezők munkáját is még kell vizsgálni! A pártszervezet raunfcaterve szorosan kapcsolódik a szinház munkatervéhez. gzendrőt Már felkértük a Madách színházat, hogy a ^ztaniszlavszki módszer bevezetésében legyen segítségünkre, de Horvai elv­társ nagy elfoglaltságára hivatkozva még nem jött el.Hiba volt nálunk, hogy mechanikusan foglalkoztunk a Politikai Bizottság határozatával. Nem tartom helyesnek, hogy a -Ma­dách szinház díszesei hozzánk legyenek csatolva, részben a jövőévi szátszártságunk miatt, részben ez nem segiti sam q mi, sem a Madách szinház munkáját, mert feladataink kü­lönbözőek. Az igazgató elvtárs minden vezetőségi értekez­letre meg van hiwa, ahol beszámol munkájáról. Két eeet - ben nem jelent meg, de a kritika óta ez megváltozott. Hiba hogy főrendezőnk bár kommunista, de egyáltalán nem birja a bírálatot. Már foglalkoztunk vele, de nem hasshált. A pártépités terén az előző vezetőség komoly hibákat követ<*tt el, de ni igyekszünk ezeket jóvá tenni. Javaslom* a kerületi Pártbizottság jelölje ki azokat az üzemeket, akik iégnyelnek patronáláat. Takács s A jelentésből kiderül, hogy színházi pártszervezeteink ér­tek el ugyan eredményeket, de varnak még hiányosságok, és ezeket elég élesen veti fél a jelentés. Pl. a Madách szín­háznál helyes lenne, ha Horvai elvtárs tagja lenne a veze­tőségnek. At igazgatq elvtársaknak látniok kell, hogy muh­­kájukat csak a pártszervezet segítségével tudják megoldani* A stúdió oktatás és a Sztaniozlavszki körök nem a párt­­szervezet, hanem az igaz ;atd feladata. A művészi produkció emelését csak úgy tudják elérni, ha a kommunisták példát mutatnak. "Tihes szükséges, hogy a pártszervezet tekintélye meglegyen."A pártszervezetek nem harcolnak eléggé a bur­ás oá ideológia ellen. Az elvtársaknak világosan kell látni, hogy elsősorban á vezető művészekkel kell foglalkozni a tag és tagjelöltfelvételeknél. A jav; s la tokát át kell dolgozni az itteni vita alapján. A 3* javaslathoz* a népnevelő munkáért elsősorban a titkár felelős. " elytelen csak a VII.kerületi üzemeket patronálni, mert ez kerületi sovinizmus lenne. . í ■. . . ‘ / ' ■

Next

/
Thumbnails
Contents