Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1952-10-23
' ' Építsék bele a tömegszervezetek napi feladataikba a békekongresszus előkészítését. A kommunista vezetésnél nem engedhető meg, hogy ha hibát felfedünk, abba belenyugszunk, és nem teszünk semmit annak kijavítására. Az történt, a békékisgyülés előadók felkészítésénél. Vágott elvtársnak sokkal inkább jönnie kell a problémákkal, nem szabad beérnie azzal, hogy valami nem megy. Az első két nap lezajlott kisgyülésta után képet kellett volna kapni, hogy a tapasztalatok birtokában, javítani tudjunk a további kigyulések színvonalát. Nem elegendő az, ha csak a vérén regisztráljuk az eseményeket. Az üzemben jól sikerültek a kisgyülések, azonban az üzemibizottságok a kerület összes békebizottságainak csak 16 $-át jelentik, A béke taggyűléseken mái* javítani nem tudunk, azonban az a feladatunk, hogy a kerület küldőttválasztó gyűlését jól megszervezzük, hogy a küldöttek visszatérve az üzemekbe, a lakóterületre, lelkesen számoljanak be tapasztalataikról, és előbte-vigyék a kerületi békemozgalmat. Hibát követett el a Pártbizottság-is, hogy nem következetesen foglalkozót a békekiagyülések kérdésével. A szervezési osztálynak ia nagyobb segítséget kell adni a tnuhkához, A beterjesztett javaslatok aégiaoáget adnak a munka jobb elvégzéséhez, a békeházak kérdését tisztázni kell, p.B. elég kell terje zteni a feltételeket. A békekongresszus előkészítésére készi-P tett ütemtervet felül kell vizsgálni. Nagyné javasolja, hogy az agit.prop. osztály készítsen vezérfonalat, amel; sggiténi fog ja a bekekongreaszus további előkészületeit. Határidő: október 27, Felelős: Vágott elvtárs : III. napirend: Taggyűlések értékexése: Hagyná: Beszámoló mellékelve. Hozzászólások: Simon: Az említett hiányosságok az ő alapszervükben is megmutatkoznak. Pl az értékelésnél kijött, hogy a II. alap3zerv vezetősége visszautasítja a bírálatot, és a hibákért a tagságot okolják. Vagy a másik É alapszervnél, a bírálatot ugyan elfogadják, de nem javítják ki a 3né: Náluk a taggyűlések beszámolói még nem kielégítők az alapszerveknél. Az a tapasztalata, hogy az alapszervekben általános hiba van a technikai előkészítés, és a válaszadások terén. Pl. a Vígszínháznál a titkár úgy válaszolt egy kérdésre, hogy akinek, nem tetszik itt, az menjen ki Amerikába, /agy a Madách rendelőnél, ahol azt mondták, hogy akár van XIX. kongres zus, akár ninc3, nekik menni kell, mert betegek vannak. Általános hiányosság még az alapszervezeteknél, hogy a II. napirendi pont elsikkad, ennek nincs nevelőhatésa a tagságra. A fegyelmi ügyek tárgyalásához a tagság nem érdemében, és nem helyesen szél hozzá* Vágott: A taggyűlések látogatottságánál igen szép fejlődés mutatkozik, mert kb. a vezetőségválasztáskor volt ennyi a megjelentek $-a. Mag kell nézni, hogy az alapszervezetek megfcirálják-e taggyülé. 3en az oktatásról hiányzókat. Helyes lenne, hogyha a kerületi P.I infrmációs brigádja rendszeresen tájékoztatná a P.B.-ot azokról s rendezvényekről, amiket kiértékeltek. Szőke: Megállapítja, hogy a kiértékelést azért kellett P.B. elé hozni, mert egy időben mechanikusan ment a kiértékelés, azofcban az utóbbi időben ezzel nem foglalkozott a P.B. . A beszámolóból láthatjuk, hogy ezen a téren van fejlődés munkánkban, azonbali még mindég vannak hiányosságok, külöé nősen a titkári beszámolóknál, ami ábccl adódik, hogy a titkárok még mindég egyedül készítik el a beszámolót, és nem vesznek bele elég konkrétumot. Ennek következtében nincs, ami megindítja a vitát. I ' ’■ V ' 0 ■ m •- 7 -