Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1952-05-22
. ——_ — ■ -m, K *-5- i « fff tisztítani az ellenséges elemektől, As, hogy a P.B, egy tiaztaképe legyen a szakszervezeti választásokról ahhoz feltétlen szükséges, hogy az alábbi adatokat beszerezzük a szakszervezettől, . Az üzem, hivatal, vagy kereeedelral vállalatok jellegének a dolgozók száiu-I arányának megfelelően milyen %-ban vontak be nőket és fiatalokat a vezetésbe, az üzemi bizottságba a bizalmiaknak, ehhez szükséges tudni, hogy mennyi a dolgozó nők száma és a 3o éven aluli fiatalok száma. Üzem, hivatal, kereskedelmi vállalat stb, szakmai összetételének megfelé‘lfíen vannak képviselve a vezetésbe a dolgozók, A párttagok és pártonkivüliek % aránya külön az Ü.B. ós a bizalmiakra | vonatkozóan, A volt 8z.D,P, M.K.P arány-számátcsak az Ü.B. vonatkozóan kell kimutatni, de ehhez tudni, ©il hogy uz üzem párttagságának összetétele milyen ebből a szempontból. Ahol sok a kizárt párttag bevonása a szakszervezeti funkcióba ott meg to kell nézni, hogy raiért lettek kizárva a pártból. \ Müszuki, értelmiség, sztahanovisták számarányuknak megfelelően letteke bevonva a szakszervezeti vezetőségbe, A választásokkal kapcsolatban hány q-os a fluktuáció az Ü.B,re és bizalmiakra vonatkozóan. Meg kell nézni azt is, hogy rai az oka a cserélődésnek, politikai rault, vagy pedig alkalmatlan volt. Felhívja az elvtársi© figyelmét, hogy a volt Szociáldemokraták irányé számát vizsgálják felül, de ne olyan hangulat alakuljon ki, hogy ha mi a volt Szociáldemokratákat nem tartanánk rendes babsületes elvtársaknak. A font említett szempontokat Írásban megadjuk a szakszervezeteknek. Határozati javaslatnak javasolja. 1. A szervez rési osztály jelentésben az eddigi válasz tás megadott statisztikai számokat az illetékes szakszervezeti területi bizottsággal együtt politikailag értékelje ki ós állapítsa meg, hogy a számok megfelelnek to -e azoknak a követelményeknek, amelyeket figyelembe kellett venni az összetétel ás a kiválasztásnál, /nők, fiatalok bevonása, szakmai és iparági összetétel, műszakiak, sztahanovisták, párttagok, pártonkivüli/ és milyen volt a fluktuáció, Ebből a politikai értékel résből állapítsa meg, hogy milyen hiányosságok voltak az eddigi választásoknál és ezt beszéljék meg azokkal a területi szakszervezeti bizottságokkal, amelyekre ez vonatkozik, hogy mire legyenek figyelemmel, S ennek a tapasztalatoknak raegfele.t ően ezt a kérdést titkári értekezleten meg kell tárgyalni. 2, A szervezési osztály fokozotabb gondot fordítson a választások ellenőrzésére a területi azaksze vezeti bizottsággal jobb legyen a kapcsolat, számoltass k be őket, hogy hogyan segítik az előkészítést és a választások előtt kérjék be az összetételét a javaslátoknak, A szervezési msztály »e regisztrálja az esem'nyakét, hanem politikailag irányítsa, A szervezési osztály minden egyes politikai munkatársa felel azért, hegy a saját területén a hátralévő szakszervezeti választásoknál az Összetétel/ és a kiválasztás megfelelő legyen. Az elvtársak a határozati javaslatot elfogadták és a H.I, megállapították. 1, VI. 5* Felelő3tTakács elvtára, 2. folyamatsa. " Takács " __________________________ . • — • . . —------ •- —_mJt - - -.-........ ... ... ■ -i.i - —— —■ ——..-.......— — ■ - - ■—