Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1952-05-15
i ✓ \ ; í :>■ : ■ ■ ■ ■ ■ y-4-Az előadás anyagát szemín 'riumhji kérdezzük vissza a bizalmi elvt árs akt: Az első előad'son megjelent kb/ 880 elvt .rs ez a bizalmiak 8o,5%-a, Az első szemin'rium tapasztalatai azt mutatják, hogy igen hasznos volt ne elvt Iraak részére ez az előad s sorozat, ezen keresztül komoly segitsé get kap&ak a munkájukhoz, világosan látják a feladatukat,úgy a termelő munk'ra való mozgésitás, valamint a párt megbízatások terén, A Pártbizotts 'g feladata az, hogy a bizalmiak munkájában az eddig elért eredményeket a titkárokon keresztül tovább szélesítjük, ennek érdekében helyes /ogy ha e mellett a péld-k mellett még meg nézzük egy-egy alap-szervnél a pártbizalmiak és pártfsoportok munkáját és ezt közös értekez - I leten ismertetjük, illetve megbeszéljük a párttitkár olvtársakkal. Ugyanakkor megköveteljük tőlük, hogy a jobb munka érdekében fokozottabb segítséget adjanak a pártcsoportok munkájához, segíts ;g a pártcsoportck jó kezdeményezését és ezen keresztül neveljék fegyelemre, kommunista Ik , állásra a párttagjaikat, fc Határozati javaslat, 1,/ Az^alapszervi titkár elvtársak figyelmét felhívtuk az első előadás után, hogy ellenőrizzék le a lebélyegzett megb,izó levélen keresztül hogy kik azok a bizalmi elvtársak, akik hiányoztak az előadásokról és miért. A névsorát juttassa el a kerületi P.B, szerv,osztály rtá: re az előad'sok befejezése után. Az első anyagból külön előadási és szemináriumot tartunk ugyanúgy figyelemmel kisérjük és ellenőriz zük a töb i szemináriumon és előadásokon való részvételt. Ugyanakkor kértük a titkár elvtársakat arra, hogy a következő előadásokra és szemin 'riumokra minden bizalmit küldjenek el, íalaiaa. so** ómár.. 2,/ A Pártbizottság az előadások illetve szemináriumok lezárása után titkári értekezleten irt 'kelje az itt szerzett tapasztalatokat és fc határozza meg az alapszerv további feladatát. Hat 'ridő• VI. '%é. Felelős: Takács elvtárs. 3./ Két havonként vizsg Íjuk meg jelleg szerint egy-egy alapszervnél a bizalmiak munkáját ás az itt szerzett tapasztalatokat csoportos értekezleten beszéljük meg a titkár elvtársakkal. Hat'ridő: folyamatos. Felelős: Takács elvtárs, 4./ Az alapszervi vezetőségi ülésen számoltasson be egy-egy pártbizalmit a munk'jrtól. A tapasztalatokat aktiva értekezleten beszéljék megj Határidő: f^lyamatás. Felelős: Takács elvtárs i ' TI JB ^ ___________________________ff