Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1950-12-27

-te­lj IV. Oktatás és kultúrpolitika. Pártunk minden időben megmutatta azt az utat, amelyen szocializmusunk építésének sikere érdekében haladnunk kell. Pártunk iránymutatása sze­rint oktatási vonalon az iskolai fegyelem megszilárdítása egyik leg­fontosabb feladatunk. Az élesedő osztályharc közepette iskoláinknak is ki kell venni részét a háládé emberiség nagy békeharoábél. Ezen feladatunk eredményes elvégzése érdekében ifjúságunk nevelőinek fej­lődésére szakmai és politikai továbbképzésére kell nagy gondot fordí­tanunk. Nevelőinknek támogatni kell bennünket a klerikális reakció elleni harcban, szoros együttműködésben tömegszervezeteinkkel. El kell mélyítenünk a Szovjetunió iránti szeretetet, az igazi hazafias- I ságot és a proletár nemzetköziséget, úgy nevelőinkben , mint tanuló­inkban. Minden erőnkkel küzdenünk kell a burzsoá ideológia ellen, mely azac ameriakai imperialisták egyik behatolási eszköze. A béke megvédése érdekében a különböző kulturmegflozdul'sokon keresztül tuda­tosítjuk dolgozóinkban a napi politikai eseményeket és a nemzetközi helyzetet. Fokozzuk az imperialisták elleni gyűlöletet és jó propa­ganda munkával hozzá járulunk ahhoz, hogy dolgozóink aktivan vegye­­. fc nek részt a békeharcban. Ezt a célt szolgálja MHK sportmozgalmunk r a továbbfejlesztése is, melyen keresztül az uj embertípus kialakítását segítjük elő. 1./ Az iskolai fegyelem megszilárdítása, a késések kiküszöbölése, az állandó mulasztók felszámolása érdekében a nevelőtestü­lettel, a szülői munkaközösséggel, DISZ, MNDSZ, valamint a Ház és Tömbmegbizottak testületével együttműködve, részle­teiben kidolgozott munkatervünk szerink küzdünk. A munkaterv főbb szempontjai: a./ családlátogatások b./ tervszerű felvilágositó munka az ifjúság és a szülők felé c./ békebizottságok bekapcsolása d./ szülők iskolája e./ a nevelők szakmai és ideológiai továbbképzése r Felelős: Barna Andorné Határidő: 1951. január 15. 7 ' 2./ A lemorzsolódás felszámolására és a tanulmányi sziiavonal emelésére fokozottabb súlyt helyezünk a munkás, dolgozó paraszt szülők gyermekeinké korrepetálására. Az eredményeket negyedévenként ellenőrizzük és ennek alapján a szükséges mértékben erősítjük a korrepetálást, Felelős: Barna Andorné Határidő: 1951. március 51. 3./ A klerikális reakoió elleni küzdelmünk sikere érdekében erősítjük a természettudományos oktatást és a szakköröket. Az illegális hitoktatásokról hoz zánk érkező jelentőseket kivizsgáljuk és ezek felszámolásáról intézkedünk. Felelős: Barna Andorné Határidő: 1951. március 31. 4./ A szocialista tulajdonhoz való viszony megjavítása érdekében minden iskolában osztályonként megszervezzük a közvagyon védelmi bizottságot. | r Felelős: Barna Andorné Határidő: 1951. január 20. 5./ Négy alapismereti tanfolyarnot indítunk az építkezésben résztvevő vidéki munkások részére, két hetenként pedig film vagy kultúrműsort adunk számukra. Felelős: Barna Andorné Határidő: 1951. január 31. | JB >

Next

/
Thumbnails
Contents