Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1949-02-10

JEGYZŐKÖNYV a Magyar Dolgozók Pártja VII.kor. szervezetének február 10.-én d^u, \ éra­/ mmm o.\ kor tartott pártbizottsági üléséről. / , \ L pite \ Jelen vonnék: Pentek László, Katona János, Galgóczi Plroska^HSael. Jenő, Szikra Mihály, Lakatos Feinc, Székely Béla, Hollósi Pál, Heiner Ferencné, Zubor Istvánná, Hámori Miklós, Mezei Imre, Lakos Klára, József Róbert, Székely Imre és Kemény János, valamint a Nagybudapesti szervezési osztály részéről Keleti elvtárs. Katona János elvtárs az ülést menyitja és a következő napirendet javasol­ja: 1./Üzemszervezési beszámoló , 2,/Felülvizsgálás 3./Különfélék PtB, a napirendet elfogadja. 1. Szikra Mihály elvtárs öt hónapra vis. zamenően beszámol az üzemszervezési k f—s osztály működéséről. Az üzemekben súlypontokat értékeltek ki és a munkát eszerint ir nyitották, ismertette az üzemek termelési eredményeit és a brigádmozgalom kialakulását. Rá­mutatott arra, hogy a jó munkának előfeltétele volt az az együttműködés, amely most kialakult az üzemszervezés és a többi osztályok között. Röviden beszámolt az uj 3 hónapos munkaterv főbb pontjairól. Kaczender Jenő: Érdeklődik a dolgozók hangulatáról a norma­­renclezésoeTTápcso 1 atbán, valamint a szakszervezeti és párt­­funkcionárusok együttműködéséről. Székely Béla: IJjra meg kellene kezdeni a titkári értekezle- TÖT csóportonkenti megtartását. Galgóczi Piroska: A káder munka az üzemek felé gyenge volt es" ezen* euT<ő sénTvá 11oztutni kell fokozottan foglalkozni kell munk; í.sIcáderek kieKiélésével. Péntek László: A beszámolóból hiányzott az üzemek politikai líTy'zet enck ismertetése, pedig ezzel foglalkoznunk kell, I mert csak ez biztosíthatja a jó termelési eredményeket is. Egyes üzemek pártvezetősegei csak az aprólékos gazdasági kérdésekkel foglalkoznak s igy a politikai kérdésekkel nem is tőrödnek. Hozzászóltak még: Lakos Klára, József Róbert, és Székely Imre elvtársak. Péntek László elvtárs javaslatára P.B. a következő hatá­rozatokat hozta: 1,/ Az üzemi pártszervezeteket termelő uzemTTlTyTTntoT TzFrTnT TOTXeTT’erTeTce 1- n1"es vezertosegí Hlt;seTErT a jovoben meg . ‘foTozbWábcan eTlehorízn 1 Te'elT. T./"X]gyaníljv o.. mu >on ‘ súlypontokat kell ';T JTaTíT ~ni az" ITT mi' ~n e v eíTa t :riileten is "kuionSTHelSnrEeHVoY ’azTHT rnunTmcíidőT.n. kineveieserea 3~.T"TőTozöTtabb kollektív munkát kell ki­­alaldtánf Hzeme^frTeze£HefuTctén" az elJy.es re:7ző~fi‘óTTiT v"áro ‘e^ut''ü'mfflHd'ésban. 2. fi-X _ „ ■/ .. V ’

Next

/
Thumbnails
Contents