Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.102.a/3)
1948-09-01
társn^^'l^^íp^ezteti az elvtá&fffenfr -«a-ttt#z6 nacionalizmus veszélyére. Ne értékeljék túl az eredményeket• A megalakuló népfront kérdését is megvilágítja. H. Lelkes Vilmos elvtárs szervező titkár ismerteti a ma aláirt vasipari kollektív szerződést, mely nem változtat az eddigi munkabéreken, de rendezi az eddigi szerződés egyes visszás rendelkezéseit. Ez az első kollektív szerződés, melyet nem a GYOSZ, hanem az Ipari Igazgatóság irt alá. 1 Január 1.-ig lesz érvényben. Október 17.-én fogadják el éa a 36. bérhéttől lép életbe. Az egy üzemben dolgozókra - szakmájukra való tekintet nélkül - azonos kollektív szerződés vonatkozik. A munkaidő fizikai és szellemi dolgozóknak egyaránt heti 48 óra lesz. A munkásoknak a termeléshez való viszonya sokat javult, de még nem eleget. Az élmunkások nincsenek eléggé át- i politizálva. Az újításokat nem ismertették elég széles r körben. A munkaversenyek politikai jelentőségét nem hangsúlyozták ki eléggé. Augusztus 1 óta megtorpanás tapasztalható. A verseny során eddig az elkövet'®'^ hibákról nem beszéltek, csak az előnyös oldalát világították meg. Meg kell javitani a dolgozóknak a normákhoz való viszonyát. A kalkulátorok pozíciójuk érdekében engedményeket tesznek a munkások felé, ami nagymértékben drágítja a termelést. Lakos Klára elvtársnő propagandista a kerület néhány fontos üzeméről közöl adatokat. Kerületünkben vasipari, nyomdaipari, egészségügyi, áruház és élelmezési üzemek találhatók. Valamennyi közül csak az EKA és az Athenaeum tart termelési értekezletet. A Forrás - és Athenaeum nyomdákról, a MABI-ról, az EKA-ról, Lingel bútorgyárról, Mika fémárugyárról és a Mauthnerről közöl egyes adatokat. ^ Pártbizottság megvitatja a helyzetet az egyes üzemeken belül. Lakatos Éva elvtársnő felszólítja a P.B. tagjait, hogy ismerjék meg a kerületünkben folyó termelő munkát különös tekintettel arra, hogy az üzemi párttagok nevelésével kapcsolatosan növekszik-e a termelés Lakatos Éva elvtársnő kerületi titkár közli, hogy a kerületben termelési megbízottra van szükség, aki tagja a Pártbizottságnak. Javaslata alapján a Pártbizottság a következő határozatot hozza: Az üzemszervezés és a káderosztály tegyen javaslatot termelési megbízott ugyeben. Lakatos Éva elvtársnő kerületi titkár azt javasolja, hogy miután az üzemi titkári értekezleten olyan sok üzem van képviselve, hogy az elvtársak velük érdemben foglalkozni nem tudnak bontsák szakmák szerint csoportokra. JSfr > _ ______________________________________