Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1948 (HU BFL XXXV.102.a/3)

1948-07-22

/ J» > ■2■ i !\!3 kapcsolatosait közli, hogy a kerületnekGÖÓ ifŐÜ kell ki­állítania. Az ünnepség a budai oldalú/lesz. Menetünket az K gárda nyitja meg, utána EKA és Hűt tér mint élüzemek következnek, s a BSZKRT a menet közepén lesz. Száz zászló és kétszáz tábla fogja dekorálni a menetet. Minthogy a Margithid avatásának politikai jelentősége is van, általános agitáció megindítására gondol. Röpoédulá­­kat fognak kiadni. Csupán az a probléma, hogy röpgyülése­ket tartsanak-e ezzel kapósolatosan. A központi instruktor szerint erre nincsen szükség, szerinte azonban fontos, mert a nyári időszakban nem könnyű 5000 főt összehozni. Pártbizottság szükségesnek tartja a röpgyüléaék rende­zését és s« augusztus l.-i felvonulás felelőseként Lakos Lelkes és Péntek elvtársakat v _ jelöli meg, III. í Hedvigaé elvtársnő az iskola-akcióval kapcsolatoson közli, hogy terve­zetük szerint augusztus 15.-lg a szülői munkaközösséget áfetre kell hívni. Pénteken 3 órára összehívták a kerületi iskolaigazgatókat, s a velük együtt megállapított hiányok és tennivalók alapján indítjuk meg a konkrét munkát. Elkép­zeléseik szerint az KNDSZ-t üzemi vonalon, a lakosság vo­nalán pedig a házmegblzottakat és a IflNSZ-t vetik be. Huszár elvtárs szerint a MINSZ bevonása a gyűjtésbe, nem szerencsés gondolat. Szerinte az Úttörőket a szertárak, diákokat a könyvtárak állagának feljavítására kell bekapcsolni, a SZIT-et pedig szakma szerint kell beállítani az iskolá­ra akcióba. * Lakatos elvtársnő hozzászólása után Pártbizottság az alábbi határoza­tot hozza: Az iakolaakoióban szervezeti vonalon meg kell szervezni a pedagógusokat, a szülői munka* közösséget. Az igazgatón kí­vül a szervezésnél elsősorban a pártra kell építeni. Anyagi vonalon a házmegbizottak ut­ján mozgósítani kell a lakos­ságot, körzetenként legalább két tömbmulatságot kell ren­dezni. Biztosítani kell a vállalatoknál, elsősorban pe­dig a nem államosított válla­latoknál, hogy hozzájárulja­nak az akoiőhoz. Akciót kell indítani a kereskedők vonalán, hogy egy napi keresetük bizo­nyos %-át ajánlják fel. Az üzemekhez konkrét kérelmekkel forddlunk. Az esetlegesen feni l o ±i_______________________./. ____ ■ ... ■ - — ^ . . -- _ ... — -........- - - ■ ———•——■— — - ———

Next

/
Thumbnails
Contents