Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.102.a/2)

1955-11-12

ti- 6 -Választ Barinkait Nem sok párt bizottsági ülésen vettem itt részt, de egyre erősebb a meggyőződésem, hogy ez a Pártbizottság ismeri a VII. kerület összetételét és a nóhézségeket és be is bizonyosodott már ed­dig, hogy az elvtáraak képesek arra, hogy a VII. kerület párt*, gazda­sági és kulturális életét irányítsák és a Párt-Végrehajtóbizottságnak segítséget adjanak. Abból indulok ki, hogy oz első hozzászóláshoz minden egyes felszólaló elvtára hozzászólt ós helyesen értelmezték, hogy ez nem,pesszimizmus, hanem őszinteség jele. Es ilyen őszintónok kell lenni. Es ha nea hang- I zanak el őszinte, bátor hozzászólások, amiből a felsőbb pártszerv meg­vizsgálhatja a párt politikáját, ha a jelzések nem lettek volna, akkor nőm születhetett volna meg a márciusi határozat. Kétségtelen, hogy a vezetősógválaoztás a párt előtt álló legfontosabb esemény az elkövetkezendő időben és ha ezt jól oldjuk meg. jól tudjuk beindítani a második 5 éves tervet, akkor meg tudjuk javítani a párt­­életet és meg tudjuk mozgatni a párttagságot, mert van passzivitás. i ^ Valóban rendkívüli munkát jelent a vezetőségek beszámolása és ujjává­lasztása. Az elmúlt választások tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyenge pont a politikai előkészítőmunkánál van és éppen ezért ezen kell javítani. Első sorban a párt jelentőségét, a párt népszerűsítését kell biztosítani. Nem véletlen, hogy a határozat leszögezi a demokratikus centralizmus erősödését /idéz a határozatból/* Jobban koll népszerűsíteni az eredményeket éa nemcsak az utóiké év ered­ményeit, hanem az egósz lo év eredményeit. Jobban kell dolgozni a tö­megek között. Többet kell kint lenni. Emlékezzenek az elvtársak, hogy a párt népszerüsitése, a pártmunka középpontjában állt. Most nem fog­lalkozunk ezzel. Feltétlenül szükséges, hogy a párt vezető szerepét tudatosítsuk. Nem értek egyet azzal, hogy el kell határolni magunkat a tömegektől. Igaz, hogy a párt elhatárolja m^ét, do ezer és ezer szállal fűzi magához a dolgozókat. Az kell, hogy az egyes kommunisták­ban is a pártot tiszteljék, becsüljék. Jobban kell törődnünk a dolgo­zókkal. A vezetőségválasztást úgy kell előkészíteni, hqgy a termelés mellett a dolgozókkal is foglalkozzunk. A vezetőségválasztás más nagy te feladat közepette fog lefolyni. Mindezeket össze kell, hogy kapcsol­juk a választás munkájával. Nagyon fontsa a kádsrmunka is. Most keve­sebb idő áll rendelkezésünkre, mint 1953-ban. Megállapíthatjuk, hogy a kádermunka nem megy kielégítően. Jó kádennunkán keresztül kell olyan vezetőket biztosítani, akikkel meg/tudjuk erősiteni a pártot éa a párt és a tömegek közötti kapcsolatot. Ea vannak ilyen párttagjaink. Nem szabad elvetni egyes elvtársakat, azért, mert apróbb feladatokat nem tudtak ellátni. Egészítsük lei a tervezetet úgy, hogy a nőket is bátrabban vonjuk be. Nagyon fontos, hogy személyesen ismeriük meg azokat az elvtáraakat, akiket megválasztunk. Nem reprezentatív vezetőségekre van szükség, hanem oselekvő, aktiv vezetőségekre. A mi kerületünkben lesznek olyan alapszervezetek, ahol a vezetőségben nem lesz munkásszármazáou. Ezt nem kell erőltetni* Kizárólag politikai megbízhatóság és szakmai kép­zettség alapján. A vezetőségvalasztás előkészítése éa lebonyolítása idején a pártde­mokráciát is erősiteni kell. Ennek a jegyében kell, hogy lefollyon a választás. Fel kell számolni azt a nézetet, hogy*'jobb, ha nem beszé­lik". A fő tüzet továbbra is a jobboldali nézetek ellen kell tartani. Az elvtárpak arrél is beszéltek, hogy ne legyen befelé fordulás. Való­ban ez volt több esetben. Rengeteg feladat áll előttünk. Hogy végre tudjuk hajtani,ahhoz az szükséges, hogy az egész párttagságot mozgó­sítani tudjuk. A vezetőségválasztással együtt el lehet ós el kell érni, hogy a párt erősödjön. Nevelni kell a párttagságot. Az utóbbi időben (ú .» > _— —■——■■■

Next

/
Thumbnails
Contents