Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/2)
1950-04-13
I / » I- 7 -egy-egy értekezleten való résztvételt nem tartotta helyesnek a Nagy budapesti P.B. Szakszervezetek felé elsősorban a mi feladatunk, hogy a Pártszervezeteken sík keresztül ellenőrzést gyakoroljunk, de a közvetlen irányítást a felsőbb szervek adják. Munkatérvünkben nem szerepel, de foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Lázár elvtárs felveSi^é^fi&l^előadóink szociális összetétele nem megfelelő. Megállapíthatjuk, hogy úgy az üzemekben, mint a lakóterületen levő elvtársak - akik alkalmasak az oktatás irányítására -nagyon kevés a munkás származású. Ezen a vonalon áttörtük a frontot, az alapfokú szemináriumvezetők összetételén javítottunk, de nagyon sok zavar van most is ezen a téren, ezek a szeminárium vezet*ők még nem drittajfrata—im eléggé képzettek, súlyos elvi hibákat I követnek el. Azok az elvtársak, akik nem eléggé látják tisztánké kérdéseket Elméleti Sanáoson keresztül segítségükre vagyunk és a P.B. tagjai is foglalkoznak velük. Megállapíthatjuk, hogy egy bizonyos fokig el vagyunk szakadva a tömegektől, a körzeti alapszerveinktől . Ennek egyik oka az, hogy fengeteg feladatunk van és nem tudjuk még úgy összefogni. A Nagy budapesti Pártbizottságon belül dolgozó elvtársak tudják, hogy sokszor olyan feladatokat kapunk, amelyek nem szerepelnek munka tervünkben, de tekintettel arra, hogy k az események gyorsabban peregnek mint ahogy mi meglátjuk, sokszor előfordul, hogy szervezési osztályunk napokon keresztül statisztikát készít és nem tud eljutni az alapszervekbe. Az osztályokat esti munkatársakkal töltjük fel, ezen a téren is vannak nekéaségeink, nem tudtuk eldönteni, hogy a munkatársak ritkábban, vagy sűrűbben menjenek le az alapszervekbe. Úgy határoztunk hogy inkább kevesebbszer menjenek le, de helyesen adják tovább a munkát • Bőd elvtárs megemlítette a tömegszervezetekkel való kapcsolathál, hogy a szakszervezeti munka általában úgy az üzemekben, mint országos viszonylatban eléggé hézagos, de különösképpen lent az üzemekében. Mikor az alap szervek is gyengébbek voltak volt idő, mikor mindent a pártszervezet végzett, most ez fordítva is megmutatkozik, de van rá eset, hogy sem a pártszervezet, sem a szakszervezet nem foglalkozik a kérdésekkel. Ez mutatkozott meg az AMTI-nál, ahol hosszn ^ időn keresztül az üzemi háromszög munkája nem ért semmit, mert személyes kérdésekkel és nem az üzemen belüli feladatokkal foglalkozott Legnagyobb hiányosság a tömegszervezetek munkájában a MINSz-nél mutatkozik meg. 2-3 ifitltkárunk volt, akik nem álltak a helyzét magaslatán, Kőműves elvtársnál sem tudtuk elérni - annak ellenére, hogy Pártbizottságon belül volt egy ideig -, hogy minden esetben informáljon bennünket a kérdésekről. A tömegszervezés mint osztály megszűnt, visszaesés mutatkozik ezen a területen. Az alakult ki]f hogy 1-1 P.B. tag lesz felelős 1-1 tömegszervezet munkájáért. Ezt még nem tudtuk teljes egészében megvalósítani. Ifi vonalon mutatkozott fejlődés annak ellenére, hogy a tanónciskolákról keveset tudunk. A jövőben tüzetesebben foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. Király elvtárs felvetette, hogy a béke haroos megvédésével keveset foglalkoztunk és úgy jellemezte, hogy egyik legfontosabb tömegszervünk a Szabadságharcos Szövetséggel keveset foglalkoztunk. Ez helytelen, mert a béke harcos megvédésével nemcsak a SZHSZ foglalkozik, hanem mindegyEkünknek kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Megállapíthatjuk, hogy nem tettünk meg mindéit azon a téren, hogy kerületen belül felrázzuk a lakosságot. Körzeti alap szerveinkkel meglazult a kapcsolat, amikor Zóréd elvtársnő iskolára ment. Kádermunkánk gy gyengesésére vall, hogy nem találtunk olyan elvtársat, aki pótolni tudta volna Zórád elvtérsnőt# A körzeti lakosság felrázásához kevés erőt jelent a körzeti alapszervek összetétele. Központi g^erveinknek, a Nagybudapesti P.B.. . - — i iái éüaum -- — ---------—1— 1 "