Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.102.a/1)
1954-03-21
JB-»I és elmélyítik á párt és a tömegek közötf!S^a^4pl|itot# Nagy figyelmet fordítsanak az elvtársak is aNMavázásnál arra, hogy a kerület lakosságának valamennyi rení^Je képviselje magát* Az üzemi hivatali dolgozó értelmiségiek soraiból a legjobbakat válasszuk be a pártvezetőségb®. Biztosítani kell a mostani választások során, hogy a régi kipróbált harcostársak mellett fiatalok is bekerüljenek főleg olyanok, akik birják a bírálatot és következetesen harcolnak a KV határozatának végrehajtásáért* Növeli a felelősséget, hogy olyan pártválaaztraányi tagokra van szűk ségünk, akik megfelelően képesek kerületünk dolgozóival lakóinak problémáival foglalkozni valamennyiünket a KV Vl-i határozata végrehajtására mozgósítani. Fentiek értelmében a következő elvtáraakat javasoljuk a kér. Pártválasztmény rendes tagjaként* 1./ Takács László 17./ Prieszol József 2./ Nagy Jánosné 18*/ Petrovios János 3./ Lukács István 19./ Papp Ferenoz ^ 4./ Kuroz Gy&ggy 20./ Szluka Ferencz 5./ Somorjai József 21./ Szőke Lajos 6,/ Mike Sándor 22./ Vágott István 7#/ Fazekas Anna 23./ Kállől Károlyné 8./ Hegedűs Ernő 24./ dr. Bach Imre 9./ dr. Majoros Klára 25./ Karányi Magda 10./ Dósa József 26./ Weiner Gyula 11./ Szőos Pálné 27./ Miklós Jánosné 12./ Albrikovszky Ferencz . 28./ BUti Pál 13./ Ardelsán Jánosné 29./ Tóth Istvánná 14./ Soproni József 30./ Horváth Ferencz 15./ Gál Lajos 31./ Vásárhelyi Miklós 16./ Németh István 32,/ Reményi Józsefné 33./ Kurucz Dezső /—n Póttagok: / 1./ dr. Kobulej Fibor 9./ Oléh Miklós 2./ Jakab Józsefné lo./ Kordély Ferenc 3./ Kovács Andor 11./ Kende Márta 4./ Szabó Ferenoz 12./ Frank Aladárné 5./ Sugár Miklós 13./ Tarján István 6./ dr. László Béla 14,/ Für dán János , 7./ Váradi László 15./ Bartha Miklós 8./ Váozi Miklosné Bp. Párt érte kazlat re szavazati jogú küldöttek: 1,/ Be briós Lajos 11*/Szőos Pálné 2./ Benjámin László 12./ Dr.Kobulej Tibor 3J Tausz János 13./ Hegedűs Ernő 4./ Takáos László 14./ Bütti Pál 5./ Nagy Jánosné 15./ Várlaki Mária 6./ Vágott István 16./Dr.Gróf István 7./ Dósa József 17./ Németh István 8./ Albrzikovszky Foreno 18*/ Ardeleán Jánosné 9./ Soproni Béla 19./ Somorjai József 10./ Könyo Mária 2o./ Horvai István ' 21./ Szőke Lajos 22./ Völgyes Lászlóné 23./ Hernesz Antal 24./ Gergely Dezső 25./ Odze Endréné 26./ Karányi Magda /CJ __________________________