Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.102.a/1)
1950-06-04
jm > Kádermunkájukban hiba volt, hogy nem foglalkoztak [en a munk áák ád e r ekk e 1. V Gazdasági vonalon a bérezés tekintetében is voltak hSh^sjLí®.őfordult hogy az üzemi pártszervezet 03 a szakszervezet a törnegekujst^ába került. 'wv! A kerületi PTB. jól végezte munkáját, hiba volt az, hogy a P.B. tagjai nem mentek le az üzembe a dolgozók közé, pedig ennek komoly lendítő ereje van. Pl. A sztálini műszak alkalmával tett Péntek elvtárs látogatását még ma is emlegetjk a dolgozók. Ottucsák György VII., Szab.harcos Szöv.titkára: Hiányolja, hogy péntek elvtárs keveset foglalkozott a tömegszervezetek munkájával beszámolójában. Megvilágítja, hogy a felülvizsgálat után a tömegszervez etekbe Pártból kizárt, nem kívánatos elemek is bekerültek. Ennek kiküszöbölése folyamatban van. A MSzHSz el van szakadva a Párttól, ami abban nyilvánul meg, hogy a P.B. nem ellenőrzi munkájukat, de ugyan akkor ők maguk sem keresik a kapcsolatot a Párttal. A MINSz-szel nem tudtak megfelelő kapcsolatot kiépíteni, pedig az if, ’ juság harcos nevelése igen fontos. Sok esetben elmosódik a hat árvonal a tömegszervezetek munkája között. A tömegszervezetekben nem megfelelő a politikai munka, annak ellenére, hogy igen fontos feladatok várnak rájuk, mint a Párt előiskoláira. A P.B, feladata, hogy a tömegszervezeteknek megfelelő kádereket adjon. Kevés az ellenőrzés a P.B. részéről, nem mutatnak rá a hibákra. Üzemi de általában az alapszervi párttitkárok nincsenek tisztában a tömegszervezetek jelentőségé ve láfc és nem adnak megfelelő segítséget a munkához. A tömegszervezetekbe befurakodott nem kívánatos elemek sok esetben romboló munkát végesnek. Hiba az is, hogy a 90 órás kiképzésen igen nagy számban régi katonatisztek vesznek ré3zt. Az eredményesebb munka érdekében az uj P.B.-nak szorosabbra kell fűzni a kapcsolatait a törnegszervczctekkel. Omori Miklós Elöljáró h.: Igen nagy kitüntetés számára, hogy egy ilyen nagy értekezleten személyével foglalkoznak. Igen kemény bírálatot kapott amit megköszön, igyekszik megszívlelni annál is inkább, mert Sztálin elvtárs szerint a kritikában ha csak 5$~ is igaz, akkor is el kell fogadni, és ebben a kritikában sokszorosan 5$> igazság volt. A P.B. felé nem kivan kritikát gyakorolni, mert Péntek elvtárs beszámolójában rámutatott a hiányosságokra és Önkritikát gyakorolt. Az Elöljáróság összes dolgozóinak üdvözletét tolmácsolja a küldöttértekezletnek . Párkányi Ferenc 13-as körzet: A kerületi P.B. munkájában hiányolja, hogy az ellenőrzés kampányszerű és csak egy-egy kérdésnek az ellenőrzésére irányul. A kerület ellenőrzésének ki kellene terjednie a lakóházakra is, az instruktoroknak bele kellene folyniok a körzet munkájába. A taggyűlések határozatainak ellenőrzésére fokozott gondot kell fordítani. Hibánkk tartja, hogy az alapszervek nem ismerik a P.B. határozatait. Szükségesnek tartja, hogy a P.B. ellenőrzése az agitációra is kiterjedjen. Ismerteti^ hogy a küldöttértekezlettel kapcsolatban lakógyűléseket tartottak, amelyet a ház lakói szívesen fogadtak. Javaslatokat is hoztak fel pl. egy pártonkivüli üzemi dolgozó azt mondta, hogy "A P.B. adjon konkrét feladatokat a békevédelmi bizottságoknak és fokozottan küzdjön a klerikális reakció ellen. Ebbe a munkába nagyobb mértékben vonja be a lakókat is." A lakógyüléseken megnutatkozott, hogy a Párt ügye a széles dolgozó ^ -—------— ------------ —-----------ii, i ————— —————— ^ fi MMP