Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1955-02-17
Fényes elvtársi A politikai s og.it ségnyujtás döntő kérdés. Amikor először kimentek a tszcs-; ;e olyan állagot volt, hogy nagy on komoly munka volt, romig sikerült valamit is javítani a helyzeten. Ck havonta mennek ki. Piszok: volt és r -ndetlon: , besz ki. rteok : z elvt ár sokkal is elmondották, ko y ez az állapot- magúval hozza az állatok elhullását. Felvett ék a kapcsolatot a járási Tanács mezőgazdám i osztályával is és a PVB-öel is, ez nagyon fontos. Pl. itt be kellett volna villanyt vezetni, erre Ígéretet is kaptak a dolgozók, de valamil;. en hiba miatt elmaradt és csak s: idták a tanácsot és tőlük is it ragenkedtek. A járási Tanács segítségével elintézték a villany bekap csői ás át, mert már minden rendben volt csak éppen ez hiányzott ós a dolgozók megnyugodtak, ho y mk is van, aki segit rajtuk. Most nem lehet ráismerni a TSZCS-re olyan szépen rendbe ..ózták o tagok is s Ívesebben dolgozna!: ott és a politikai munkájukkal elérték, .'.ogy fe ők is magukénak tekintik a tsz-t. A Tsz kulturális s ltséget is kér, ezt ők nem tudják meg oldani, mert nincs kultur górd úját, kérői a PVB-t, hogy segítsen ebben. Politikai munka folyikw a tsz-ben, sok m yőző munkára volt szükség. Me gnézték a gépállomás munkáját is. Resztvettek termelési értekezleten. Itt súlyos illik derültek ki pl. az, ho y nincs feltérképezve a rat ár, igy előfordul, hogy 25 km-t mennek traktorral. Megszerezték • térképet és segítettek a munka jó megszervez sében, melynek eredménye volt, hogy a gépállomás a megyéren 2. helyre került. A gépállomásokon egyáltalán nincsenek védve a gépek. Mi a drága gépeket adjuk nézik és ök nem vigyáznak rá. A brigád tagjai jav:: latot tette:., hogyan óvják m.g a g jprokot. A másik hiba még, hogy a traktor - sok nincsenek érd-ekeit té téve a termelésben. Nincs szerződéssel biztosítva a traktorosok munkája. A gépek kihasználása som legenda, fémvázaik figyelembe az. adottságokat sem, mart nem .-ly an gépeket kapnak, melyek azon a dombos vidéken megfelelnek, rc Az elért" eredmények annak v Itak köszönhetek, hogy ellenőriztek bennünket. Ahhoz azonban, hog1 jobb és több munkát tudjanak vé :ezni arra van szükség, hogy eg olyan szövetkezetét kapjanak, melyet könnyebben meg t árának közelíteni, mert oz poo kilométerre van. Körösi olvtársnő: Az MNB volt az első, aki felajánlotta n se itségét falunak. Igen fontos az o segítségük, mert ezekben a mozöfozdasági intézmény'ekben vagy gyakorlatlanok voltak az adminisztratív munkaerők, vagy pedi politikailag megbízhatatlanok. Ezeknek az uj erőknek a patronál ása sokat segített. Az MNB 16o dolgozóval indult a patronáló munkákon és nagy volt a leik sédcs. A gazda-.-ró'., i segítéshez az a java-- lat a, ho.y az elvtársak a ra ügyeljenek, hogy a pártszervezeteknek cs a gozfosá ...i v< z eteknek no olyan gits égőt adjanak, ho. y helyettük dolgozzanak, hanem baráti, elvtársi segítséget, tanácsokat adjanak, mert ők képesek orra, hogy ro " d i utokat a saját .•rojökb,.-l ma oldják, csak mag koll tanítani a őket. A leküldött alvtárs politikailag, tiszt -.tan látó emberük dg yenek. Az ottani pártszervezetekkel meg kell beszélni a feladatokat ós segiteni kell ro. me ...valósitónban. Segíteni a beszámolók elkészít é ében. Nem tudja, • ho .y össze szokt-uk-e hívná az aktiválhat e y-.ro y na;, ’ b f_ Iádat megoldhsa előtt. Az egyik legjobb módszer, hogy a szervezésben segítsenek. A mcg.yi és a járási prof.'tbi:. ott sátorét; tájékoztass 1: tup. : 1. t .ilc ól. \ ' . '''l __________________________________. . 1 r fe 1