Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1954-02-04

■ • ' n : \ t * ' . -V . v'’ V- -r . . * /■ \ t j _• • 4 ' "k • i ■ • ‘ *- 4 - V %y érzen nen kell kihangsúlyoznom. azt, hogy ez nen hatott lelkesítőén az ott dolgozó művész párttagokra. Ezzel a jelszóval nen lehetet meg^­­M^erniL és negszeretetni a pártunkat az ott lévő neves párianknvüli mii­vé sszekkel sem. Az ágit, prop. kollégium. határozata után e területen lényeges változá­sok történtek. Végrehajtásnál azonban, elkövetünk egy nás hibát. Több helyen a vezetőségek negerősitését úgy hajtottuk végre, hogy bevontuk az intézmény igazgatósági tagjait ezáltal elértük azt, hogy összefolyt az állani és a pártvezetés. Csökkentettük annak a lehetőségét, hogy a pártvezetősog bírálatával hibák feltárásával segítse az intézmény mun­káját. De akadályoztuk az aluról jövőbirálat kifejlődését is azáltal, hogy a tagság száknál vezetőit vontuk be a pártvezctősógekben. Nyilván­való ezeken a helyeken a pártvezetőségek tekintélye nen az elvégzett ' pártnunkán alapult, hanen a száknál beosztásán és száknál tekintélyen* . Ezt a hibát elkövetők a Fővárosi Operett Színház és a Vidánszinpad. párt­vezetőségeinek összeállítása beállításánál. A Központi Vezetőség júniusi határozata után elmondhatjuk, hogy ezen a területen is szinte elleni erővel tört fel a bírálat dolgozók v/ezetők részéről egyaránt. A felvetett problémák nagy része az elsőidőkben gaz­dasági technikai szociális proDiánák kóréhen tartozók voltak éppen ezért a kerületi Pártbizottság ezeket továbbította az illetékes állani szerv­nek ezek egyrészére nár történt intézkedés többi pedig nőst van ki­dolgozás alatt. Itt az a tapasztalatunk, hogy az igen sok helyes és jiogos igény mellett negnut atkoz ott a túlzott igényeknek, a támasztása, Pártunkkal államinkkal, szénben. Ez megmutatkozott az- általános bérren­dezés és fizetés emelés követelése a művészeti dolgozók részéről. Ennek helytelenségére'a párt és az állaniszervok segítségével megtudtuk: adni a helyes választ. Az utóbbi időben azonban az itt elhangzott bírálatok, vélemények., han­gokra az a jellemző, hogy felszínre törtek és erősödtek a polgári szem­léltetek és nézetek. Ez kimutatható a nyilt szovjet ellenes magatartásban destruktív demagóg hozzászólásban pártott állanott lebecsülő rágalmazó véleményben. Olyan nézetekben, amely a kormány pro.grammot nen pártunk és népünk erejének tekinti, hanem engedménynek, visszalépésnek. A pártos művészet terén való engedménynek. Sajnos az a tapasztalat, hogy ezeket a téves sokszor ellenséges néze­teket pártszervezeteink nem minden esetben leplezik le kellő eréllyel a párttagjaink nen elég aktívak ez. elleni harcban. Nem lene helyes az ha régi nódszerrekkel itt egyből ellenséges nézeteknek jtjélyegezük a szószólókat de elengedhető tiénül szükséges az? hogy elvi síkon negmu* tasuk, hogy ezek a nézetek gyökerében polgári anti marxista nézetek* Az a tapasztalat, hogy e helytelen felfogások hatással vannak a párt­tagságra megbontják egységét s különböző csoportok létrehozását előse­itik. ’ • '1 ' í........... gyekeznek szen­: on állítani az arra alkalmas személyeket pártunkkal államunkkal. kngedjék meg az elvtársak, hogy ezt a problémát egy kicsit bővebben r-lenezen előJáróban egy néhány példán keresztül, megvilágítsam* Elsősor­ban beszéljünk a szovjet ellenességről. Ez megmutatkozik Szovjet. Képző­­művészeti Kiállítás lebecsülésében leJdiatásában, lekicsinylésében e mögött lényegében a szocialista realista alkotási mód tagadása, vissza­írta sitásr*. sem. n

Next

/
Thumbnails
Contents