Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1954-09-30
Magyar Dolgozók Pártja VI.kér. Pártbizottsága Budapest Sztálin ut lé Budapest. 1954. szeptember 19. a Vl/4. körzet munkájáról. Az elmúlt vezetőségválasztások alkalmával a Yl/4-ea körtet lényegében uj vezetőséget kapott. Héhány körzettel szemben azzal az előnnyel Indult az uj vezetőség munkába, hogy a körzet területét nem érintette 0* összevonás ét igy nem kellett ujabb területi egységeket hoztákováosetni, a már meglévő politikai körzethez. A vezotőeégválasztások óta eltelt Időszakban már nem egy komoly feladatot kellett a körzeti pártámé** vezetnek megoldani, melyekek váltakozó aikerrel végre is hajtott. Különösen komoly munka - mely egyben erőpróba is - a körzeti pártvezetőség számára, a most folyó választási kampány és a Békeköieaönjegyséa. Ha az eltelt időszakban a körzet munkáját vizsgáljuk, meg kell állapítani, hogy a már rutinos, de a területen többnyire uj pártvezetéség ért el komoly eredményeket. Ezeket elsősorban fáradságot nem ismerő áldt zatos munkájuknak lehet betudni. Hozzájárult az eredményekhez, hogy a I körzet rendelkezik ssükkőrü aktivahálózattal, melyet képes volt a feladatokhoz megfelelően mozgósítani. Be az eredményeket segítették a területen lévő tömegszervesetek. Elsősorban az M.Sz.T. és M.N.D.Sz., de nagy segítsége volt a munkában a békebizottság is. Ezért voltak különösképp eredményesek az utóbbi időben megtartott kisgyiilések, amelyeken helyenként több, mint száz ember megjelent. Eredményként kell még elkönyvelnünk, hogy lényegében az alapszervezetben rendszeres szervezeti élet folyik. Különösen vonatkozik ez a taggyűlésekre, melyeket rendttereseh megtartanak, s az ott elhangzott beszámolók eléggé színvonalasak. Emellett igyekezett a pártvezetöaeg biztosítani a pártvezetőségi Illések és pártcgWport értekezletek rendszerességét is. Az eredmények ellenére az eltelt időszakban komoly hibák mutatkoztak a vi/4.-es körzet politikai irányitő és szervező munkájában. A hibák egyik alapvető forrása, a pártvezetés helytelen módszeréből fakad. Mayer titkár elvtárs nem törekedett arra, hogy a terület megismerésében valamennyi vezetőségi tag segítségét kérje. Elsősorban azért. mert 0 a többiekkel szemben uj esen a területen. Nem érvényesül a pártvezetés legfőbb elve, a kollektív vezetés, sem a vezetőségen belül, tan a tagság felé. Ez megmutatkozik egyrészt abban, hogy a vezetőségi ülések nincsenek megfelelő jz5don előkészítve. Előfordul, hogy azokat, ha kiírják sem tudják megtartani, mert a vezetőség tagjai nem mennek el. A vezetőségi üléseken az elvégzendő munkát ha felosszák is egymás kös%, az elvégzését nem kérik ssámön. % *