Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1954-04-15

*«««■& i n zctck kommunistái óloson megbírálták a hivatnlvozetésben megmutat­kozó hiányosságokat ds ügybon fölszólították a pártszervezet veze­tőségét is, hogy sokkal alaposabban foglalkozzon a KV. határozatok végrehajtásával, illetve a hivatali munka segítésével. Pártszervezetünk vezetősége a taggyűlések tapasztalatait meg­tárgyalta, majd aktiva ülést hivott össze, amelyen meghatározta a legfontosabb feladatokat a pártszervezet munkájának megjavítása, a SZOT előtt álló feladatokra való mozgósítás terén. így értük cl azt, hogy a legtöbb alapszervezetboa a munkát orvokét az osztály előtt álló feladatokra építettek föl, a vezetőségi ülésekre meg­hívták az osztályvezetőket és kérték, hogy az osztályvezetők az alapszorvozet vezetőségével karöltv© szabják meg a végrehajtandó feladatokat. A 11-es alapszorvozet vezetősége azóta is több izben meghívja Pécsi és Gyoncs elvtársat a vezetőségi üléseikre. Do ■ugyanez megmutatkozik a többi alapszerv munkájánál is. A KV, júniusi határozata óta fejlődés és javulás tapasztalható a pártbizalmiaknak és a pártcsoportok munkájában cs ennek köszönhető, hogy közelebb korült a pártcsoport -az'osztályvezetes munkájához, Sgyro gyakoribb az a jelenség, hogy a pártcsopcrtbizalmit meghív­ják az alosztályvezetői értekezletekre és tájékoztatják az osztály előtt álló feladatokról. /A bérosztály, a munkavédelmi osztály stb./ Felülvizsgáltuk egy sor pártcsoport munkáját abból a szempont­ból, hogy a pártcsoport milyen segitséget nyújt és hogyan segiti elő a hivatal munkáját. Az 7-ös alapszcrvozi. tben a tervosztály pártcsoportjának munkáját tűzték napirendre, a VlII-ns alapszer­vezetben a pénzügyi részleg pártcsoportjdhfak munkáját vizsgálták meg és tett javad tót a.z alppszurv vezetősége a munka megjavításá­ra. Egyre gyakoribb, hogy a pártcsoport felelős; égre von olyan elv­társakat, akii., a hivatali rvurk ájukat hanyagul, 1 e lki i srác ret lenül végzik cl. A helyes munkámédszarc-k kialakításéhoz nagyban hozzájárulhat az osztályvezetőié és a. pártcsoport bizalmi elvtársak jó kapcsolata is. Ennek érdekében a IV-cs alapszcrvczothez tartozó termelési osztályon ankét formájában vitát kezdeményeztünk arra, hogy hogyan segiti a pártcsoport bizalmi és a pártcao port az osztály előtt álló feladatok elvégzését. Ezt a.z ankétet az osztályvezető elvtárssal tartattuk meg és ennek eredményeképpen javult a termelési osztályon \ __ . JA - '

Next

/
Thumbnails
Contents