Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1954-03-18
Y' I Magyar Dolgozók Pártja. VI, kor. Pártbizottság, ""-v fe J olentés a VI, kér, területén a propaganda- és agitációs anyagok terjesztésének és felhasználásának tapasztalatairól, A Központi Vezetőség 1953. junius 27-28,-i, majd az október 31,-i határozata nagy feladatokat állit a párt- és gazdasági funkcionáriusok, a párt- és állami szervek elé, S határozatok megvalósításának előfeltétele, hogy minden egyes dolgozóval megbeszéljük a határozatok, jelentőségét. feladatainkat ás mozgósítsuk a dolgozók széles tömegét azok végrehajtására, A Központi Vezetőség 1954, február 3,-án hozott határozata megállapítja a párt népnevelő munkájának megjavítására, hogy ©agitációs munkánk ért el kezdeti eredményeket a fent említett határozatok ismertetése terén, ugyanakkor megállapítjaf hogy a feladatokat nem tudtuk maradéktalanul végrehajtani, A kerületi népnevelő munka megjavítása szorosan összefügg a terjesztési munka terén elkövetett hiányosságok felszámolásával, A Központi Vezetőség júniusi, októberi és decemberi határozatainak végrehajtása érdekében mindenekelőtt pártszervezeteinket és tagságunkat kell mozgósítanunk ahhoz, hogy fordulatot érjünk el a politikai-tömegmunkában - a pártmunkánk politikai színvonalának emelése terén, Ss a feladat nen könnyű, ehhez az szükséges, hogy minden part- és gazdasá - vezető, p ál* t akt iva ismerje a határozatokat, az .Ínéleti képzettség olyan fokiín álljon, hogy a határozatok minden egyes pontját meg tudja magyarázni az egész ország és egyes személyek feladatainak tükrében, önnek a f ladatnak a megvalósításához, mint eddig minden esetben, a Központi Y -sütősig ágit,-prop, osztálya írásos anyagot ad ki, hogy ezáltal az elvtársak munkáját segítse, szempontokat ad a határozatok gyakori afci megvalósítására. Esek után a pártbizottság feladata, hogy alapszervezeteink ezt a segítség. t igénybe vegyék, ugy fogadják a kiadványokat, mint a Központi Vezetőség személyes segítségét ugy a politikai, mint a gazdasági nunlca végzésében, Ezeket as írásos kiadványokat a Központi Vezetőség a*Iropagandahnyag Törj osztón keresztül juttatja el a pártszervezetekhez, I, TERJK KtföSI TAPASZTALATOK: 4 A kerületben jelenleg minden szervezetben van anyagfelelős. Néhány szervesetnél a vezetőség ellenőrzi az anyagielelős elvtárs munkáját, segítséget ad a terjesztéshez olyan formában, hogy az érkező anyagokat as agit.prop, titkár, vagy a titkár elvtárs átnézi és útmutatást ad .rra vonatkozóan, hogy kik felé és milyen agitációs szempontok alapján terjesszék, i u - ? ^Y 'MN*' ***■*" fl r n