Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1954-03-11
jji.—— I tudományosan tanították a pedagógiát. Júniusra meglesz a fl kidolgozással a Továbbképző Intézet és reméljük, hp£y ^en a téren komoly javulsát lesz. Elvontan tanították'’a-'Hoiakolai hallgatókat. Ebben az évben már komoly javulás van. A Varga Katalin gyakorló gimnázium és ott kapnak gyakorlati továbbképzést a fiatal tanárok. -A jelentés első részét peszszimistának látom.- Rengeteget fejlődtek pedagógusaink,m ég az idősebbek is. Pártonkivüliek közül is vannak igen jo k. A fegyelem nem jó és nem tudunk rajta kellőképpen segiteni. A gyerekék gorombák , a tanár néha elragadtatja magát* A szülők nem tőrödnek a gyerekekkel. Kérjük a PB. segítségét, hogy azüzemen keresztül segitsék a pedagógus munkáját. Boross elvtársnő megemlítette, hogy nem küldünk elég gyereket nyári táborozásra. Nem tudunk többet biztosítani, mert nem akarnak menni.A Városi Tanács 35*000.-Ft.-ot biztosit a táborozásra. A Főv. Operett az idén is és tavaly is elősegítette a táborozás sikerét. A pedagógusok üdültetésével kapcsolatbanö 80 pedagógus üdült. Mindazok, akik jó műnkét végeztek.- A pedagógusok fiuetésrendesése foglalkoztatja a felsőbb szervezeteket.A KV. határozat óta a pedagógusok bizalommal fordulnak a pártszervezethez. De hiba,hogy nem tudunk uj tagjelölteket hozni. Ez a párt és a mi rossz munkánk eredménye. -A Mélyépítő ipari technikumnál az a helyzet, hogy mint általában a technikumok to szakminisztériumhoz tartoznak és igy nem kérnek a kerülettől segitséget. Bartos elvtársnő: A Mélyépítő Ipari Technikumnál működő tanároknak nincsen jé módszerük. A szakminisztééiumok az oktatással nem törődnek eleget. Nagy zökkenőt jelent, hogy uj igazgató és uj párttitkár van. A Városi táborokkal k ap csolatban a legfontosabb, hogy a hely megfelelő 1 gyen. A növendékek/, azért nem látogatják a városi tábort, mert nem tud á kerület jobb körülményeket biztosítani. .- A jelentésről nem hallottam semmit, csak Nemes elvtársnő említette meg, hogy pesszimista. Inkább a hiányosságokat akartam kiemelni, hogy több segitséget kapjak a kijavításhoz . J-uhász elvtársnő: iTTanárjelöltek gyakorlati kiképzése folyik az iskolákban. A módja nem megfelelő. Az egyetemek és minisztériumok foglakoznak a javításukkal. A teljes éves gyakorlat lenne szükséges, a két hónap nem elegendő. A KV. közoktatás kérdésére vonatkozó határozatát minden pedagógus örömmel üdvözölte. A pedagógusoknak segíteni kellene abban, hogy a hat 'rozat végrehajtását kidolgozzák. Pl. a tantervek kicb lgozása. A határozat kitűzi, hogy állandó tantervet kell megállapítani. 0- lyan tanterveket kell megállapítani, hogy felhasználják a gyakorlati tapasztalatokat. Helyes lenne olyan határozatott hozni, hogy a pártszervezetek kezdeményezzék az ilyen munkát az iskolában. Lőrincz elvtársnő: A nevelők igénylik a PB. segítségét ezen a téren, hogy eljuttas sa megfelel o helyre a tankönyv bírálatokat. Rózsa íhx elvtársnő: * Az eddigi tapasztalatok alapján már elkészítették a tantervet. Szarvas elvtárs: Xz üzemekben érezzük a hatását, hogy a technikumban a humanista tárgyakat tanító pedagógusok nem állnak a helyzet magaslatán. L T -----’- -________________________________________________---------------esi - — - - - - -......................... — .. . - —