Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1953-03-05

r ~i- 26 -láttam,hogy igazuk van az elvtársaknak és a zóta megjavult a viszonyom az oktatáshoz. Megnéztük a SZOT-on hel"1 is, hogy az elvtársak eljárnak-e, redd szeresenf elkészülnek-e. Kezdetben volt egy olyan helytelen rtézet, hogy nem bírják a két oktatást egyszerre. Az ellenség elleni harc kérdésénél is komoly hibákat követtünk el, mert a kádermun ában megmutatkozé hiányosságo­kat csakis az ellenség munkájára lehet vonatkoztatni. A kongresszus után a pártszervezet feladatait a taggyűlésen felvetjük. Meg kell változtatni azt a szoc.dem.álláspontot, ami a SZOT-on belül megmutatko­zik. Alapszervi taggyűlésen tárgyaljuk, amit egy öss2e vont taggyűlés követ és a jövő hét folyamán fogjuk ezeket megtartani. A PB-nek azt a határozatát nem tárgyalta meg a SZOT pártszervezete és a részemről is hiba, hogy laza voltam. 25 tagjelölt van és itt ennél a kérdésnél is liberálisan foglalkozott a párt­szervezet. A 25-"ből 14-et 1949-ben visszaminősítettek, a többi 1951-52 óta tagjelölt. Itt hibát követtem el én is és a kerületi PB instruktora is. Azt moid tűk, hogy ezek mind polgári származásúak, nem voltak fizikai munkások. Vissza is kaptunk kettőt, hogy nem lehet felvenni a tagok sorába. Most meg­csináljuk a beosztást, hogy kit javasolunk PB-re és kik azok, akiket ki fo­gunk áámi. A pártoktatásban 565 fő vesz részt, 2o jár egyetemre, 12 egyéves kultur­­iskolára és 16 egyéni tanuló van. A tagdíjfizetés kérdését most tűztük napirendre. Találtunk olyan egyént aki 2 ft-al alatta van a progFesszivnek, a többi mind fizeti a progEessTM*­­vet, de nem domborodik ki a túlfizetés kérdése. Gólya elvtárs Á hivatali párta® rvezeteknél, amióta a Budapesti választmány határozatát megtárgyaltuk, egy komoly javulás van, kivéve a kisebb kereskedelmi válla­latoknál, ahol elóg súlyos hiányosságok vannak. A legnagyobb hiányosság, ami megmutatkozik, az ellenség elleni harc folyik, de a dolgozók előtt nem leplezik le, nem használják fel a dolgozók nevelésére. Ezen a területen van a legsúlyosabb hiba a hivazali pártszervezetekben . A másik a bürokrácia elleni harc. Nem rég néztük meg a Vasúti Főosztályt, hogy hogyan megy egy akta végig és ezen a területen kell még javitani a hivsb ali pártszerveze­tek munkájában. A külereskedelmi vállalatoknál a párt ellenőrzését meg kellene nézni. Ez nem helyes, mert a SzU_ban sincs, de jofea és kötelessége a hivatali pártszerve® tnek javaslatot tenni és ha nem fogadják el, akkor a KV-ig elvinni és megtenni az észrevételt. Ezen a területen belenyugodnak, hogy s zólnak a minisztériumnak és ha a minisztérium nem intéz semmit, e''-or tovább nem mennek. Azt kell látni, hogy az ellenség igyekszik mindenhova befurakodni és azért kell nekünk mindenütt kiállni, ha szükséges KV-hez for­dulni, hogy a kereskedelmi vállalatok munkáját megjavítsuk. A hivatali párt­­szervezetek nem eléggé tudatosítják, hogy milyen megtisztelő feladat hiva­talban, minisztériumban dolgozni. Pl. a szakszecvezetben, vagy a minisdé­­riumban, vagy egy külkereskedelmi vállalatnál, ami hatalmas tényező az or­szág munkájában és nem eléggé tudatosítják a kommunisták között, kffgy és a párton kívüliek között, hogy megtisztelő feladat* hogy ő ott dolgozhat a minisztériumban, vagy a SZOT-ban, vagy vasúti vállalatnál. A másik amit én jaiasolok az elvtársaknak, hogy a terafe zettudomáyni elő­adásokat a pártonkivüliek részére, - akik sem vesznek részt a oártoktatás­­ban - tartsák meg, mert ezekre nagy szükség van a hivatali pártszervezetek­ben. Nagy még a klerikális befolyás, a szakszervea-i tben pedig a szociálde­­mokratizmus szelleme, a vasútnál az ellenséges elemek elég mélyen be vannak épülve. A hivatali pártszervezettek részéről azt látom az iktatásnál, hogy nem adnak elég helyi példákat a konferencia, ill. szemináriumvezetők részére. Itt be lehet építeni a hivatal Hetéből adatokat, nem adják meg ezt a kon­ferencia vezetőknek. < )''' ) L. _______________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents