Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1953-03-05

F ~1- 22- W a 3o súlyponti alapszervbe instruktorokat állítunk, Ez mór egy légés ah­hoz, hogy a kerületünkben lévő hang lat feljöjjön és a megfelelő őszinte­ségben, a valóságban. Nem jönnek fel ugy a jé tapasztalatok, mint az el­lenség munkája. Ezen keresztül is komoly segitséget kapunk, hogyha az instruktorokat szakosítva fogjuk beállítani. Ezeket nagy körültekintéssel fogjuk kiválogatni, hogy minden szempontból megfeleljenék. Ugy az ágit., prop.osztály instruktorait mindent erületen, mint a szervezési osztály instruktorait erre a munkára szorítsuk, hogy hozzák fel a tapasztalatokat, az e1 lenőrzésben segítsenek nekünk, de lent az alapszervekben is. Amikor meglátjuk a hibát, ott nyomban segiteni kell, hogy ezeket a hibákat kija­vítsák. Én emellett arra is gondoltam, hogy a szervezési osztály instruk­torai a heti ütemterv végrehajtását is ellenőrizzék. A jelentésekből még nem jön ki eléggé. Az osztály instruktorainak jelentéseit el kell olvasnunk és abból a lényeget kihozni. Sokkal kezdem7nyezőbben az alapszervezeteink, sokkal több jó tapasztalat van és az ellenség aiunkája sokkal nagyobb, mint amit mi tudunk. Kezdeti lépések vannak ezen at erületen, ami annak tudha­tó be, hogy azért feljönnek, - de nagyon kis mértékben - hogy mif oglalkoz­­tatja a dolgozókat. Ezen kérész tol tudjuk valóban konkréttá tenni a mi agi­­tációnkat. Nagy hiba, de azt hiszem az egész PB részé tol, hogy nem eléggé figxeltünk fel a tagjelöltek felülvizsgálásának munkájára és nem kezdettől indítottuk meg ennek az agitéci7ját. Ez nemcsak az egyik vagy másik osztály hibája, hanem az egész PB-é. ^ Kedden volt nálunk osztályértekezlet, ahol mi mindjárt meg is te sz7lti , hogy mindent erületen, főleg a termelő üzemeknél már ma a népnevelő érte­kezleten beszélünk arról, hogy a Budapesti PB felhívására és a Sztálini Vasmű dolgozóinak a felhívására a kerület dolgozói reagáljanak és csatla­kozzanak. Az ütemterv kiadásához nagy lendülettel fogtunk hozzá és a múlt héten elmaradt ac soportosa gitátorok kétnapos iskolája. A mi elle­nőreink nem hajtották végre ala ütemtervet. A területre kell nekünk a leg­több népnevelőt mozgósítani. A választás sikere elsősorban függ attól, hogy hogy ro fogják tudni biztosítani a népnevelőket minőségileg és mennyi­ségileg a területre. A következő hét ulyponti feladatul szabja meg ne­künk, hogy nemcsak az ágit.prop.osztály, hanet? a szervezési osztály és instruktorai is komoly munkával változtasso# ezen. A népnevelő szoba a PB-n elkészült, de még nem tölti be a hivatását teljesen, annak ellenére, hogy szépen tudtuk kihozni a helyi konkrétumo­kat, a szemléltető agitációt, a szobának van feLelőse, de még nem tudtuk megvalósítani, hogy a népnevelők bejöjjenek, itt olassanak. Ennek kellő agitációt kell biztosítani. Meg kell kezdeni a jövő jeti titkári érte-"" kezle ten ennek tudatosí tását. Inspekciót kell oda szervezni, hogy a y­­nevelők egy-egy kérdésre kapjanak váia szt, és ennek alapján kel] a körze­ti népnevelő szobákat is ne gvalós'tani. Az a vólentényem, hogy ugy a körze­ti pártszervezetek helyiségei, mint a népnevelő szobák lesznek az agitó­­ciés pontok, ahova kell hogy össze jöjjenek a népnevelők, megkapják a szempontokat. A választmány tagjai egyáltalán nem jönnek az osfcttólyra. Jöjjenek be az elvtársak és segítsenek a munkában. A javaslatok feltétlenül lehettek volna konkrétabbak, de a legfontosabb kérdéseket állítottuk be. Az benne van, hogyfiogyan akarjuk megjavítani a unkánkat és aszerint van összeállítva. Gólya elvtárs Eltekintve a"“hibákat, amik felvetődtek a jelentésben, attól én jónak tar­tom, mert felveti a kerületben meglévő eredményeket, hibákat. A másik, a legsúlyosabb hibája a jelentésnek azt, hogy a példák nem jönnek ki, ami a legfontosabb. Pl. a munkaversennyel kapcsolatban a Vasúti Főosztály hiva­tali pártszervezet, miért nem az épirőiparbél, vagy máshonnan vették a példát. Munkaverseny hivatalokban nincs, csak munkamozgalom. A másik hibá­ja az, hogy a javaslatok gyengék, amit szeretnék kiegószitm i. fi A PB-nek 4 tagja van, akit mi az ágit.prop.osztályra adtunk segítségül. ; L - K _ j

Next

/
Thumbnails
Contents