Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1953-01-22
I ”1 » A i) .“i í v.rtbizotts:.'.g az edaigi tapasztalatok alapiján hat.groz— ta meg, hogy a pol.gazdaságtan alapfogalmait tanulmányozni kell, "ennek szükség essége a kongresszusai anyag tanulmányoz.* sának kapcsán merült fel. Pintér elvtársnőnek sokkal jobban kézben kell tartani az oktatást. Feladatokkal lássa el a reszortosokat és azok végrehajtását ellenőrizze. Gólya elvtárs: A káderoktatás területén nem a legjobb munkát végeztük, amit bizonyít az is, hogy a párttagoknak mindössze csak 11 /-—a vesz részt a káderoktatusban.,Nem tudom elfogadni, hogy ne lenne ' több megfelelő képzettségű párttag. Azt hiszem, az elvtársik túl nagy követelményeket állitanak a dolgozók elé, a mérnökök [ tudásához merik a képzettségüket. Hely te lenn ele tartom, hogy a Nyugati pályaudvarról beosztott G elvtársat most kisebb oktatási fokra osztanák be. -Hiba ez is, hogy az oktatás és a nevelés ketté van választva* Az elvtársak leadják az anyagot, de nem törekednek arra, hogy az anyagon keresztül neveljék is az elvtársakat. Nincs meg a fegyelmezettség a konférenoiájcon. Az elmélet és a gyakorlat egybekapcsolása sincs meg. Nem mozgósítják as előttünk álló feladatokra az oktatáson keresztül az elvtársakat. Itt van most pl. az április 4.-i felajánlás. Egyetlen konferenciavezetőnek sem jutott eszébe, hogy foglalkozzon ezzel a konferenciáján, megbeszélje az eívtársakkal, hogy milyen felajánlást tettek, milyen munkát végeznek. Súlyos hiba, hogy az oktatásnak még mindig nincs elég aktívája, holott 16 ezer embert oktatnak. Az oktatás nem önmagáért van, hanem azért, hogy kádereket neveljünk ki. Itt vannak az elvtársak előtt a káderek százai, csak nem bízzák meg őket feladatokkal. Felhívtuk az elvtársak figyelmét arra is, hogy már most kezdjék meg a munkát a jövő évi propagandisták kiválasztására vonatkozóan. Az oktatás folyamatos munka, nincs egyik év a másiktól elválasztva, hanem szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az a tapasztalatom, hogy kényelmesség van az oktatási munkában ' a kerületben, nincs harcosság. Nem harcolnak következetesen az elvtársak azért, hogy a lemorzsolódást megszüntessék, nem mozgósítanak a hibák kijavítása érdekében. Most tanulják a kongresszusi anyagot, ahol szó van a következetességről, a harcos-,, ságrol, a példamutatásról - ezt a gyakorlatba is át kell tud- I ni vinni és mozgósítani a kommunistákat a hibák j kijavítására. | A bürokrácia is megvan a pol.gazd. reszortnál. Egy elvtársnő benn volt nálam és elpanaszolta, hogy a pol.gazd. II. évfolyamí ra osztották be a Cipőipari igazgatósághoz, mikor odament azon• bán, a konferenciavezető azt mondta, hogy nincs a listáján és igy nem vehet részt az oktatásban. Az elvtársnö azóta sem jár konferenciára. Több helyen tapasztalható, hogv az elvtársak nem érzik át, mit jelent, ha egy-egy dolgozó kimarad az oktatásból. Harcolni kellene mindenegyes emberért, nem pedig ilyen bürokráciát bevezetni. ; Az oktatásnál ugy látom túlzott a centralizmus. Nem tesszük eléggé gazdájává, az alapszerveket az oktatásnak. Nem vonjuk be a titkárokat a meglevő hiányosságok felszámolásába, bentről akarjuk irányítani a dolgokat. Helytelennek tartom, hogy az elvtársak belenyugodtak abba, L — 1 - -1