Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1952-12-11
r Jelentés; A VI. kér. Légoltalmának oktatásáról. A légoltalmi kiképzés 3 nagy csoportra tagozódik, úgymint: a./ iritól ‘ sági, b./ üzemi', c./ lakóin'zi kiképzés. A hatósági szakszolgálatoknak feladata a nagyobb károknál segítséget ; nyújtani ugy az üzemi, nint a lakóházi önvédelmi csoportoknak, valamint a közmüvek és közforgalmi utak helyreállítása és adott esetben f í g á zn lenteoi t ése. A hatósági szakszolgálatra beosztottak jelenlegi szervezőtszorü létszáma /azért mondjuk, hogy jelenleg, marat előfordul, az, hogy a jöveté ben valamelyik szakszolgálat létszámát felemelik/ 1113 fő, : ely közül hiányzik 105 fő. Ezek a hiányzások onnan adódnak, hogy pl. a tűzvédelmi szakszolgálatnál feltüntettünk 86 főt, mint hi ráyzét és ez a létszám a szükséges létszámon felüli 100 , tartalékból hi:ínyzik. Vagy pl. az egészségügyi szakszolgálat is hiányzónk veszi fel azok t a sz enély - lcet, amelyeket adott esetben az Egészségügyi minisztérium biztosit, A szakszolgálatok alapkiképzésben vannak nagyobbá?'azt, sőt jeleni, g tov’bbképzésre vannak beosztva, kivéve a riasztó elsötétítő szairs-.olgálatot, amelyből csak a 24 parancsnok van kiképezve, akiket központilag a Fővárosi törzs képezett ki. Ezek a kiképzett parancsnokok a jövő kiképzési évben fogják a beosztottakat kiképezni. q-v Az 195 :-es évi kiképzési terv az összevont gyakorlattal befejeződött, mely igen szép eredményt hozott és .megmutatta azt, hogy a meglevő szakszolgálatai ütőképesek, az elénk á.llitott feladatokat jél hajtottak v.gre, ugy a központban, mint a készültségi helyen és a kárhelyen. ! Hatósági vonalon a kiképző ;uel nincs különösebb nehézség, ami akadályozná a munkánk menetét, csak meglátszik a politikai munka hi7-ya, mivel több mint 8-9 hónapja nincs politikai helyettese a törzsnek. Az üzemi önvédelmi csoportok kiképryéso. Az Üzemi önvédelmi csoportok feladata a saját területükön a keletkezett károk felszámolása, a kérők keletkezéseinek megszűnt ütése és segítség nyújtás a szomszédos önvédelmi csoportoknak. Az'üzemi kiképzés áltálá| nos 3 részre tagozódik, a következőképgén: . 58 orzs alapfokú kiképzés azok részére, akik a légoltalomba be vannak szervezve, de kiképzésben még nem részesültek, /jelenleg 13 folyik üzemi vo; álon./ Qfe ______________ I r 7 n rc VI. ke. r • Part bizottság 0 " " *' Sztálin u. 10. Bp. 1952. december 11.