Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1952-10-09

r a ~ 6 -dnnutat óciii jegyzett ós póldoputat óan v>„ttu ki rósz ót az agitációs munkában is. Ennek tulajdoníthat ó, hogy ad ap szerveink többsége a jegyzés során igen jó eredményt ért el0 A kommunisták példamutatása is nagyban befolyásolta az eredményeket. Pld, a Glóbus Nyomdába Kosa elvtárs az igazgató 2.600 forintos fize­tése mellett 5 <'000 forintot jegyzett „A Nyugati Tömbnél Nagy László a kereskedelmi osztály főnöko 2.500 forintos fizetése mellTMtt 5.000 forintot ajánlott fel, ezzel komoly mértékben befolyásolta dolgozó társai jegyzését, így Tóth Zsiga Péter 5 gyermekes o saláéi apa 900. forintos fitetésc mellett 1.700 forintot jegyzett. Horn elvtárs, aki mérnök a Földalattivas ut Tervező Vállalatnál, 1 *500 forintos fizeté­se mellett 4 *000 forintot jegyzett, a Vasúti Főoszt uLynál Hfeioros Imre osztályvezető 2*500/ forintos fi zeté se mellett 6.000 forintot j agyzettr Művészeink, ir óink, uniósaink a jegyzés során általában példa,.ut át ó '"agat art ást tanúsítottak. így Koca ly Zoltán 30*000 forintot, Gáspár ' Margit > ..600 forintos fizetése mellett 10,000 forintot, Zathureczky Ede 10,000 forintot, Veiner Leó 12.000 forintot, Illés Béla 10.000.­­forintot, Po ér Bertalan 12.000.-, Mikus Sándor 10 .000 forintot j egy zet’ k. Ugymígy megmutatkozott a jegyzések során a példamutatás hiánya néhol egész dolgozó csoportok, vagy egész vállalatok, intézményeknél, en?,­­nők folytán gyenge eredményt mutattak* így a Délbudai Ásványbányánál. ahol az igazgató, a p ártva zet ok és a vezető funkcionáriusok általában • egy havi fizotésükrH nogfelelő összeget jegyeztek* A váljalat töb­bi dolgozói sem mutattuk kimagasló eredményt. ta /. Ellenség ell -tt J._ .rc. A jogyzési munkálatok első napján egyes alapszervwink tapasztalták,, hogy bizonyos területeken fokozottabb passzivitás tapasz-cet­kor özeket a j olensdgokot közelebbről megvizsgálták, általában karai, rült, hogy ellenséges személyek el lenagit adójáról van szó,, így pl: "A Vasúti Főosztályon dolgozd Horváth József éo Ágoston Gusz­táv 100.- forintos jegyzés mellett agitált a munkatársaik között, TOS I L i ' __] : t_________________________—_____________________________________——

Next

/
Thumbnails
Contents