Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1951-02-09

Madarász elvtársnö:A VI.kér. Tanáos a felülről fsladatókat igyekszik és el is végzi hajreayLdore. Hiányosság, hogy néha mechanikusan végBXkWJfifo&áfi* Hibák vannak,pl.amikor helyis&g-4ls3-to»ás történt nem jelentették előre be a felsőbb szerveknek,csak akkor, amikor a költözködést már megkezdték. Továbbá a Tanács felvett 3 dolgozót anélkül, hogy előbb megnézték volna, hogy a költségvetésbe bele­fér-e, osak mikor már 2 hónapja ott dolgoztak akkor derült ki, hogy nem fér bele a keretbe. A szakmai képzéssel-kapcsolatban az a helyzet, hogv a Tanács tagjainak osak kis }-a vesz részt szakmai oktatásban. Pl. az igazgatási os ztályon 36 dolgozó közül 2-3 vesz részt. Patkós elvtárs; As a véleményen, hogy a Tanács ez alatt a rövid idő alatt ért el eredményeket ós jól végrehajtotta a hatáíozatokat. Hiányosság, hogy nincs eléggé össze­fogva a munka. Javasolom, hogy az osztályvezetői értekezleteken, jn kell megfogni az irányítás kérdését, nemosak a ha­tározatokat kiadni, hanem kollektíva átpolitizálni a feladatokat. Gyurgyik elvtársnő:A tömegekkel való kapcsolatnál van eredmény. Pl. Lelkes elvtárs kijár kisebb üzemekbe és ismeri a problémákat. A kapcsolat a tömegeké ki fog szé­lesedni az albizottságok felállításával. Lelkes elvtársnak tervszerűbbé kell tenni a munká­ját. nem esabad szétaprózni • Adja ki a munkát an elvtársaknak és azt ellenőrizze. Sági elvtára: A Tanács oktatási osztálya nem fogja ugy át az is­kolai problémákat, ahogy kellene. Ez tapasztalató a tanulmányi szinte na Inai. Nem foglalkoznak eléggé a pedagógusokkal és az igazgatókkal. Ezen feltét­lén javítani kell. A megválasztott tanácstagokkal sem foglalkoznak A eléggé, van olyan, aki semmilyen munkába nincs beosztva. Kádár elvtársnö: Magákéi a jelentéssel kapcsolatban megállapíthat­juk, hogy a bizottság jő munkát végzett. Azt hiszem, hogy komoly segítséget fog nyújtani a Tanáos munká­jához. A Tanáos munkáján látszik a fejlődés,más a dolgozóknak a viszonya a munkához. A hiba a vezetésbenyaftgyanla laza. Az irányítás nem érvényesül eléggé a Tanácson belül. A hiba onnan van, hogy nem eléggé látja a V.B. 3 tagja a maga feladatát. Egymás munkakörébe folynak bele. Ezt tisztázni kell, mert különben nem lese jő az irá­nyítás. Ninos szoros kapcsolata V.B.-nak az oaz­­tályokkal.Az osztályvezetők nincsenek önállóságra nevelve, ha helyettük más oldja meg a problémákat. A V.B. tagjai járjanak le az osztályokra, ismerked­jenek meg a munkatársakkal. Az állandó bizottságok | elnökeivel egyénileg kell foglalkozni és átbeszélni, hogy mis az ő tulajdónképeni feladatuk. A bizottság által felvetett javaslatok jók. Azon­ban volna még egy javaslatok, hogy ne osak a Tanács munkájával foglalkozzon a fc±xe**sig Pártbizottság, hanem egy-egy nagyobb feladatot is tűzzön napirendre, pl. az iskolai lemorzsolódás kérdése, vagy pedig a Tanács munkatervét tárgyalja ki. r ~ i I -4- >4 P

Next

/
Thumbnails
Contents