Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1950-07-07
I ... ] I és elmegy másik kocsit takarítani, közben mire visszamegy letörölgetni, addigra megint ott van egy ilyen plakát, tehát ebből látni, hogy az ellenség ott van a dolgozók között. A splritiszták és fasiszták felszámolását egyenesen sátánja az, hogy nincs joga a pártszervezetnek ezeket jkití&fii, mert ott vannak a §-ok, amik kötik az QlboosátfísA^He'tófíé- I gét. Nincs önálló osele&edéei lehetőségük. A pártszervezet tehát nem tudja megelőzni a rémihireket, hanem mindenben és mindég csak az események után kullog, ez persze erősiti a reakciót, j A tömegszervezetek egyik legnagyobb hibája az volt, hogy ők ugyan a hibákat feltárták, denem történt semmi intézkel dós, [ A kerülethez tartoznak a vasutas pártszervezetek március óta. Amikor mi átvettük a vezetőségi ülések pld. ugy néztek ki, hogy az inkább aktiva értekezletnek volt mondható 20-22 tagból állt a vezetőségi értekezlet ós itt kiadták az utasításokat a munkáravonatkozólag. A pártcsoportok mozgésité szerepéről egyáltalán nem esett sző. Vonatagitáció nem folyik. Furcsa általában az elvtársak előtt a félelem kérdése. A dolgozók azért félnek, nent nem látnak operatív intézkedést. Nem érzik azt, hogy ha nekik valami panaszuk van, hogy azt elintézik. Hónapokon keresztül hn| zódlk egyes ügynek az elintézése. Az újítókat pld, egyáltalán nem ségitik és visszautasítják az ujitást, holott azzal sok ezer forintot lehetne megtakarítani. I Gerő és Révai elvtárs beszédét feldolgozták, de megtörtént az a hiba, hogy a kerület nem is tudott azokról az aktívákról, akik ezeket a beszédeket tovább adták. A munkaerő kihasználásának helytelensége ugy jött ki, hogy azért fordult ez elő, mert; a munkások fegyelmezetlenek. Itt azonban hiba az is, hogy ninosenek rendszeres folyamatos munkával ellátva, vagyis az ő saját bevallásuk szerint is többet tudnának egy nap elvégezni. I94.9 óta semmi oktatásban nem részesültek. Hiba történt a pártszervezet részéről azon a téren, hogy az uj erőket /ifi/ nem hozza be a pártba és nem neveli őket. Györkös elvtársi Felkérem az Elvtársakat, hogy szóljanak hozzá ós adjanak perspektívát a további munka viteléhez. I Patkós elvtárs: Az elvtársak elmondták a hibákat, de nem mondták azt el, “ hogy ez lényegében a saját hibájuk is, hpgy még mindég igy áll a helyzet. Keményebben kell rámenni ezeknek a hibáknak a kijavítására, En javasolom, hogy egy néhány reakcióst küldjenek el még akkor is ha szaktudásával jó munkát i is végez. Ezzel példát sáátuálunk a többieknek és megmu'tatjuk, hogy a partnak az ilyen kérdésekben is van szava. A partnak tekintélyt szerzünk és ez jó nevelőmunka lesz. [ Adjon a pártvezetőség az aktíváknak útmutatást, hivja össze őket és tárgyalják meg közösen a problémákat. I Zalántai elvtársiA hozzászólásokból io kijött, hogy komoly eredményeket ’ értek el, amióta a kerülethez lettek csatolva.A nevelés kérdésével is intenzivebben foglalkoztak. Ez egy nagy eredmény ób arra késztett bennünket, hogy a megkezdett utón még több és jobb eredményt tudjunk elérni. Nekünk azonban meg kell vizsgálni erősen és együtt a politikai osztállyal az együttműködés kérdését. Nyilvánvaló, hogy számolunk azzal az állapcttal, hogy a MÁV a Horti fasizmus idején egy bástya volt és még mindég ott találhatók ezek a reakciós elemek. Nekem az a meglátásom, hogy nem lehet eredményes a ni ne-L volőmunkánk, de nem is a nevelő munkát kell használni a a fasiszták fel$. / ft--------------------------------------------------------t é— fö