Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1950-05-05
i- —hítm] niuin r , i A politikai bizottság /titkárság/ határozata után nagy fejlődést értünk el, főleg a tömegekkel valé kapcsolat megteremtése és nevelése terén, valamint a politikai bizottság határozata után a kritika kifejlesztésével A MUNKáHOZ való viszony megjavítása. Hiba volt részünkről, hogy a P.B. határozata szerint felénk Losonszi elvtárs részéről elhangzott kritika után mely az operában dolgozó kommunista elvtársak munkájáról ledorogoló kritikát mondott és szinte felelőssé tett azért, hogy tiá P.B. elé került az opera, és minket okolt azért, hogy nem tudunk együtt dolgozni Tóth Aladárral, ennek hatásaként elkseredtünk és pillanatnyilag leálltunk. Ilymódon ugy-látszott, hogy vereséget szenvedtünk. Mihály ellenséges támadásokat és hazug dolgokat, rágalmakat szitott egyrészt a párthatározat slszabotálása cimen, másrészt pedig Garainé és Csillag elVtatts lebuktatására.. J sú '' ■ Most már némi javulás tapasztalható a termelés vonalán*, A műsor összeállításába, azonban még mindég nem sok beleszólásunk van, a műsor elkészítésében Tóth a környezet támogatásával igen ellenséges. A tisztogatás során igyekezni fogunk mindazokat a nem odavaló elemeket kitenni és felfrissíteni az egész légkört. Ezekután felolvassa a titkári beszámolót, amit a taggyűlésen fog mondani. Füredi elvtárs: Összefoglalom tulajdonképpen azt amiről szó van, mert nem az egész operáról van szó. Leleplezték azpkat a szabotánsokat, akik és azt az óriási lopást, ami történt. Most ezt az állapotot nagyon ki kell használni az operának. Állandó offenzivában kell lenni és ebből az Opera pártvezetőaégének győztesen kell kikerülni. Ki kell használni ezt az állapotot és a nyilvánosságra való hozáson a dolgokat egy olyan ember szájából is kell, hogy hallják, aki az ellenség oldalán volt, tehát lássák, hogy maga az ellenség leplezi le magát. Garai elvtársnő:Füredi elvtárs nagyon helyesen mondta el a tényeket, de hogy megértsük a helyzetet először érteni kell az elmúltat. Az operában 176 nyilas párttag volt és van. Itt a szálak nyugatra nyúlnak, az opera állandó összeköttetésben van külfölddel vendegszereplők mennek és jönnek, akik között, valészinüleg szokszor akad kém is. Az opera komoly} ellenforradalmi reakciós fészek, egy jobboldali szoc.dem. klikk. Állandó beugratásokkal akartak minket kk kitúrni. Gazdasági téren értünk el eredményeket, felszámoltuk ezt a nagyszabású lopást. A Párthatározat utolsó pontja az alapos tisztogatás, amihez most jutottunk el. Ha sikerül a tisztogatás akkor óriási eredményt fogunk elérni. Ismerteti az ütemtervet. ZAlántól elvtárs:Ahogy én ezt a kérdést ismerem, ugylátom, hogy ez egy igen nagy horderejű feladat és nem látom, hogy ezt megértettük-e már azokkal a dolgozókkal, akik mondjuk nem is akarják leváltani az ellenséget. Nem tudom, hogy nem-e fog az ellenség hangja erősen megnyilvánulni. Szükségesnek látom, hogy amikor ez a kérdés felvetődik, a népnevelőkön keresztül foglalkozni kell az eltávolitandók kérdésével és meg kell magyarázni, hogy azok lesznek elbocsátva, akik a demokrácia és a dolgozó L nép ellenségei. _ * _ _ j