Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1949-09-03
r~I -1° - I Gálocsync elvt’rs: ©.-©.* tár ozat összefogva as egész kér--.őst. Arai szeretnőm hozzáfűzni, nogy a „cözigazgatras féladatai közt© tartczfk tob— bek között a lakosság szocialista termel-..sre való szerve. esc. Vannak, akik kivül vannak az üzemeken, ,e meg kel-, ismer jók mégis a problémákat, -i is r>. .ndent meg fogunk ten .i, kogjr szó ...es tömegeket túdjunic ve,-mozdítani annál ia inkiob, mert na-ont a cca kétezer ember fordul meg nálunk, akik nem dolgoznak üzemben, de xelvilágosit.'suk szükségessé válik, -el lógunk ál.-.itani tervujságokat, egye* bérit az Elől jár őságon, egyet a kerület egy nmeik pontján, ami a háromé ve;, terv eredményeit ismerteti, kerületi viszonylatban azt tapasztaltam, hogy a rártbizo vcsági ülésen is és egyé- i tapasztalatból%is, hogy tudjuk személy szerint, kik dolgoznak rosszul, illetve -ik szabotálnak az egyes üzemekben, és ncg na sincsenek eltávolitva. A pártvezetőségek megjavítása tö megszerv ©zése is*fontos. Kötszövőben két .ónapon keresztül hiányos vezetőséggel dolgoztak és másutt is. Ha a pártvezetőség neír hiányos, az lényegesen előbbre viszi a muiikát. Gergely elvt rs. A Pártbizottság sorra veszi a kerület üzemeit és letárgyalja velük a termelés kérdéseit. Jó lenne, ha az üzemekre hozott határozatok lejártakor a Pártbizottság isméi napirendre tűzne ugyüket és megnézné, hogy ©ajtották végre a határozatokat és milyen javulást hozott az a munkájukban. fehér elvtárs. Általában az elvtársak beszeltek arról, hogy milyen fontos az agitációs munka és a pártvezetésé . tagjainak jó munkája. ! ilyen helytelen, amikor indokolatlanul nem vesznek részt a termelési munkában. Ezen segíteni keli. Héra lehet pártfunkció, árius az, aki rosszul viszony ük a / termel es ©ez. Le keli váltani, sőt súlyosabb esetekben ki keli /zárni a Pártból. Az értelmiségieknél jó példa volt a Szórsz mgépgyár, hogy mennyire különválásztátták okot a munkásoktól. .-írre fel kell hitai az ala^-s ervek figyelmet. Lenin elvtérs no.áta a földbirtokosók kér dós ónéi, amikor egyese;; azt mondták, hogy agyon kellene leni ókét, hogy hogy képz ©ük el, • hogy ilyen mennyiséget mogsem isitsenek. Rá kell k...nyszeriteni , hogy tudásukat átatják a'szocializmus építésére. Lem vonatkozik ez a fasisztákra, akik tudatosan szabotálnak, de a nagyobbrészt —rt rá lehet kenyszeriteni tudásának átadására. Becsült normákra vonat ..a:-, zélag Rákosi elvtárs hozott egy határozatot, :1a rosszul is vannak megállapítva, ki kell fizetni. Pelhozotz egy pldát. angol bank pénztárosa..ak visszaad valaki tiz fontot, hogy röszszui fizetett ki és ez visszajár neki. Nem fogadta el. Az angol bank pénztárosa nem tévedhet és neki különben is van egy .lapja az ilyen hiányok fedezésére. Ez áll nálunk is. Ha,hibás ic a norma , ki kell fizetni, mert sokkal több kárt okoz, ha egrendül a munkások bizalma és nem termelnek, mint a kifizetett plusz ös.zeg. még. kell szüntetni a Róván féle görbe használatát. A norma kérdésével kapcsolatba©., különben is van Zs.finyec és farosán elv kársaknak egy rendeleté, ami ki van függesztve az üzemekben es a titkároknak kihangsúlyoztuk, hogy ki kell fizetni a normát, bármennyire is túlteljesítik. így kilépnek a. legjobb szom. un © sok. De ezeket is ...i,elmeztetni keli, .. ért a „árt tagja nem lemet, aki anyagi erdőkből otthagyja zeniét cs magánszektorban kezd dolgozni. A Ezersz.©„gépgyárban azo.-©., akik visszatartották a termelékenység' emelkedését avval, hogy b zoi:-ytalanságban tartották a mun.-áso. at a kifizetést illetően, egész biztosan el .ensóges elemek. Igaz, hogy sok helyen a munkások sem tudják a versenyfeltételeket. .Lég keli csinálni, hogy ismertetni kell a Ezakszervezeti Központból kihívott v.ers eny f el el o-s s el az alapszervekben özeket a kérdéseket. Nagyon helyes, hogy nemcsak az üzemek felt, hanem a terület xelé is vigyük a termelékenyséf kérdését. Hogy mit jelent a háaiasszonyo L T O