Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1949-08-12
il^ Békés elvtára, vezetőség volt, de a párt titkárt elvitték és ál... andó vál- 0 tozások voltak. Az uj vezet ség ideiglenesen műk ’dött már eddig is. Népnevelő és 10-s bizul-i értekezleten megvitattuk -az agitá| ciós munkát, a brigádokon belül. Egyes brigádokba voltak koncenj tráiva a párttá;:ok, másikban meg egy se volt. Az volt a határozat, I hogy széjjel fogják osztani az agitátorokat. A párttitkár elvtárs I azt mondta, hogy az egyik brigádban már nagy javulás van. Múlt í hónapban 132$-t, must pedig 16;..$-1 értek el. Behoztak egy újítást. I A segédmunkások előkészítik az anyagot, hogy ne kelljen a szakí munkásoknak várni. A munka igy folyamatosan megy. A brigád vezetője párttag. A központi pártszervezet irányítása egy kettősséget I okozott - mondotta/ Kelemen elvtárs. Ez nem volt azonban helytelen. I A központi titkár politikai pártnapot tartott és mi nem küldtünk oda pártnapi' előadót. Nem lehet tehát mondani, hogy káros volt az hogy/ ők foglalkoztak a dolgozókkal. Nekünk most a legjobb előadókat kell odakuldeni. Beosztottak egy pártnapi előadót, akit p;. nem tartottam megfelelőnek. Meg kell nézni, hogy melyik üzembe kit küldjünk. Be kell állítani nemcsak az oktatási és propaganda í osztályt, hanem a kuiturosztály is a politikai munkához. Nagyon jó kultúrtermük van. A dolgozók közel laknak. Ha havonta egyszer Kultúrműsor keretéb n előadást tártunk, az sókát fog javítani. Javulás állt be a MÉí.'03Z-nál és most az élmunkás házaknál is rá I kell mennünk. A Szabad Népben megjelent egy cikk a láEHCoZ szék-i ház építkezéséről! Ez talán egy kicsit túlzott, de azért volt, \ hogy a töbui építkezéssel szemben kimutassák az eredményeket. vi-I gyázni kell, hogy ne bízzák ők el magúmat. Ki keli. járnunk az érte tekezleteikre. Ifik is dolgoznak ott. | Szegő elvtárs. Az lenne a javaslatom, hogy az előadók aktuális politi! kai anyagon kivül ismertessék az építkezéssel kapcsolatos anyaj got /SZábad Nép/, a Sz.U. tapasztalatait. Ott pl. egy egész utcát építenek fokozatosan. Uj tapasztalatokat lehet szerezni a ! habarcs fal5a juttatásának kapcsán. A Sz.U.bán ez kevesebb munkával és nagyobb eredménnyel történik. Ez talán szakszervezeti feladat lenne, de amig nem tudja ellátni, addig a Pártnak kell ! pótolni. Katajev: Hajrá-jának feldolgozása jó kulturmunka lenne. Közelebb vinné a szovjet épitő munkások hősies munkáját a magyar j tt—. épitő mun -áspkhoz. Gáspárné elvtársnő. Szeretnék felvetni egy kérdést. A Festő és Mázoló ■! —. NV. is az 'építőiparhoz tartozik. Ezzel a vállalattal, amely Jete lentős létszámú munkást foglalkoztat, sfelc al fokozottabban kellej ne foglalkozni. A beszámolóban is meg kellett volna emlékezni ró-I • la. A 2ü-s körzet területén van egy építkezés. Azon a részen van egy házmester, aki uszítja a dolgozó munkásokat. Lázitja őket. ■ Egy kisgyülésen jött ez ki. Fel kell figyelni ezekre. Az épitó 1 iparban dolgozók pártszervezetéit meg kellene nézni abból a szem( pontból is, hogy kiket iehetne tagjelöltnek felve ni. A MÍ.MO0Z-nál is 30 körül van a párttagok száj:.a , ami a dolgozókhoz viszoí nyitva szomorú köp. Ide kell sulyponto heiyaBni. Schummeth/ elvtárs. Kelemen elvtárs beszámolójából kitűnik, hogy a MÉMOSZ építkezésnél megy a legjobban a munka, he kitűnik az is, I hogy az üzemszervezés nem fektetett elég súlyt a többi épitkej zésre, vagyis ráfeküdt a KikOSZ-ra. Ennek van eredménye, de el í lett hanyagolva a több.. Az, hogy a Lehel úti élmunkás házaknál nem folyt építkezés, nem kellete volna, húg meggátolja a felvilágosító munka folytatását. A lakásuk ott van a Lehel téren, I tehát esténként lehetett volna velük foglalkozni. A másik kot I építkezéssel pedig egyáltalában nem foglalkoztak. Javasolom, hogy az üzemszervezés és propaganda osztály , ezen belül a termelési megbízott és agitáciÓ3 felelős térképezze fel a másik két építkezést is. A tapasztalatokat a jövő heti pártbizottsági ülés elé terjessze be kiértékelve. A pártbizottság megvitat-L ja, majd utána mind a 4 építkezésnél értekezletet kell tartani, abol a felmerült problémákat az ottani dolgozókkal megvitatjuk. He yes, hogy a kulturo3ztályt be kell vonni, de nem haáz j I ' —' —— --------------------