Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)
1949-07-29
r ~l k ' Fehor: De nc ativóm,hugy az elvtzrsak nem. értettek meg eléggé a feladatokat, m iben mi is hibásaira vagyunk, nem elleűiriztUl.,hogy az akkor kitűzött feladatokat v égre hu j t ott éle-e. Az elvtfsaknak kevesebbet kellett volna beszélni a regi hibákról,többet arról,hogyan akarnak javítani saját hibájukon,mert ez lesz a láyegesebb kérdés. Helyileg nem tudták átvinni a feladatokat, pl a trockizmus kérdésénél, azt ismertettek,amit itt kaptak szempontokat.Az a feladata a helyi pártszervez.tnek,hogy helyi képre átformálják azt a politikát,amit kaptak, a felt „rlcópez test nem csinálták meg, tehát ez jelenti,hogy nem jól politizálnák, nem irányítják a munkásság hnágulat&t,pedig a párt vezetőségnek azzal is kell foglalkozni,hogy a munkásság azzal foglalkozzon,amit vetünk jel és nem az ellenség. ' A termelés kérdésénél is n- gy hiba, hu. <y m g nem szervezett, habár 1 1/4 óve államosítva Van. Amellett hogy fejlődött,jobban kelleti volna fejlődnie. Ennek a tőkések az okai, oda bátran os merészen munkásokat kell bevinni, ne.n veszitek észre,Hogy ott csap be benneteket,ahol isutx akar. "zeken a /-a kérdéseken radikálisan javítani kell. i minden t íren rohamosan szorítjuk ki a kapitálistárna, nem lehet tűrni,hogy a ©fa ©agyar A lvo ógy rbán ilyen helyzet legyen, "•omoly hiányosságok mutatkoznék a párt tagság neve lé se terén is és a párton:- i vilii dolgozói f-.lvil.g-sitra.tesa i éré ni is. Só/ó- a do goi. jknak szerve etlen, még szalcszarvezetben sincs. Sürgsei gondoskodni kell a népnevelő gárda meg e.- ősit ós ér 1, mégpedig ut. y,hogy állandóan szem elótv tartja az üzemen kivi! levő dolgozó szerelőket. Meg kell erősíteni a pártbizalmiak munkáját ós rendszeresen kell tarta i pártbizalmi értekezletet. A tag jelölt, feÍvé léit is ugy kell irányítani, ho^y a párt szüle keresztmetszete szerint irányítsuk. az elvtársak pártszerű.len viselkedése mutatkozott meg abban hogy a kerületi pártvezetése* tudta nélkül átszervez k a helyi vezetőséget. "“zen. változtatni kell, mert a kerület vezetősége ilyen formában nem fogadj, el. az itatásai ka — csolatos viselte.;ésük, annak teljes leboe. lését jel.rti. '/“v "zek n változtatni kell és a párt vezetőségnek me* kell tárgyalni. Gondoskodni kell arrólghogy tervszerűbb le. yen to a pártvezetőz ég munkája, .-..észiteni kell egy munkatervet .s itt felhivom an elvt . rsak figyelmét,no,. ,y a párt vezetőség ülésén a hatá ozato.at azoknak a végreha jt ás'íban sincs terve szerűség,nincs határidő és tervszer s-;g os felelős sem. Erre is ügyelni kell,hogy meg legyen a felelős, ni felelős a hatn.rozatért, mikor legyen végrehajtva, „i !.'og,ja azokat ellenőrizni és hogyan, ©a ezeknek a szemp ntoknak alapjen fogják az elvtársak a munkájukat folytatni, akror biz/tos hogy lei fogják tudni yor an küszöbű ni a hibámat, a pártszervezet munkája megjavul, a termelne is jóm :s sze vezettebb lesz os az egész ország érdele ét o, ja szol nini. hamburger* Ezen a pártbizottsági értekezleten 'agyon sokat tanultunk. iüt észrevettük azt is,amit eddig a mi sz k 1 tetőKörünkkel nem vettünk észre, ^n igére©,hogy a hioákat minden erőn. te el ki fogjuk javítani, ha a -árttitkár és az ü.b. titkár is t mogat munkáimban. A #ehórvári-uti ÜTI építkezéssel kapcsolatban a 1 ve először hozzám futott be, és n továbbítottam a m:. te. szaki ve: etonele. Érdeklődtem ut na, hogy tudjuk-e teljesíteni, de azt luondt raik ,/iogy nem tudjuk a lifteket szór Ini, me . t mó a; akna sincsen me. . De mihelyt hazam .gyek megv:Faszoljuk levelüket ,határi/ő l kérünk es gondoskodni fo unk annak tel jesiteséro-l. Ddra: vesozö.k az irányt,hogy mindenhova munkás vezetőt -Hitünk be, határidőt kérünk,„ogy mikorra teljes itsülc. Eich: mi felvett: k a versenyt a Szellőzőmüvek nv-vcl- © a mi terv n U ket ugy k .szitettük el, ogy a mitecapacitásun,: m z en ai . Kovács: usak arra kérem a kerületi JfB-ot, í - tt mo, ; et. z . i© 1. I